Nem feledkezett meg rólad

Hosszú nap állt Éli mögött. Hálásan rogyott le székébe a szent sátor bejáratánál. (…) A szeme sarkából mozgást észlelt, ezért arra fordult. Egy nőt látott, aki egyedül sétált – már ez is szokatlan volt. De nem, nem is sétált – inkább imbolygott. Karját keresztbe fonta a mellkasán, és úgy tántorgott és botladozott az emberek, lovak és marhák között, mintha csukott szemmel járna. Amikor Éli irányába fordult, a főpap látta, hogy tényleg csukva van a szeme. Ráadásul az ajka gyorsan mozgott, de hang nem jött ki rajta. Magában motyogott.

Az idős főpap megcsóválta a fejét. Sokszor látott már ilyet. A tehetősebb családok, akik nagyobb áldozatot mutattak be, utána leültek, és nagy lakomát csaptak a nekik maradt húsból – amit gyakran bőséges adag borral öblítettek le.

Isten jóságát jöttek ünnepelni, és a bűntől való megtisztulást, ám ez nagyon hamar kicsapongásra válthatott.

–       Meddig leszel még részeg? – szólította meg Éli az asszonyt. (…) – Távolítsd el mámorodat magadtól!

Az asszony ekkor kinyitotta a szemét, és Éli szemébe nézett. A főpap önkéntelenül is összerezzent. A nő tekintetéből sütő fájdalom elárulta, hogy tévesen ítélte meg.

De még mennyire tévesen! (…)

Két igazság Annával kapcsolatban

Mindjárt a legelején tisztáznunk kell két igazságot Annával kapcsolatban (…). Az első, hogy egy beteljesületlen vággyal élt együtt.

Sámuel első könyvében azt olvassuk, hogy egy jómódú férfi, Elkána felesége volt. Megengedhették maguknak az évenkénti utat Silóba, Isten sátorához az egész családdal, hogy áldozatot mutassanak be. (…) Anna élvezhette az anyagi biztonság, a szerető házastárs és az eleven szellemi élet áldását.

Akkor hát mi baja lehetett? Mi hiányozhatott még?

A gyermek. Anna meddő volt. A szíve alatt hordott gyermek helyett a szívében hordozott beteljesületlen vágyakozást. (…)

Talán hasonlítasz Annára, és te is évek óta vágysz már arra, hogy arcodhoz simíthasd egy kisbaba puha bőrét, és gyermekkacaj töltse meg az otthonodat. Talán házastársra vágysz, akivel megoszthatnád az életedet, vagy ha van házastársad, arra vágysz, hogy ne bántóan, hanem gyengéd érintéssel és szavakkal közeledjen hozzád. Talán olyan karrierre vágysz, amely segítene értelmet és célt adni az életednek. Talán anyagi biztonság után sóvárogsz. Talán olyan otthont szeretnél, ahol biztonságban érezhetnéd magad. Talán szeretnéd jobban megismerni Istent; vágysz mélyebb átélésekre Vele.

Akármi legyen is a konkrét vágyunk, mindannyian hordozzuk a beteljesületlen vágyakozás terhét. Mind érezzük a valóra nem vált álmok terhét, az általuk hagyott űrt.

A második fontos igazság Annával kapcsolatban az, hogy volt egy vetélytársa. A Szentírás azt mondja, hogy Elkánának két felesége volt: Anna és Peninna. „Peninnának gyermekei voltak, de Annának nem voltak gyermekei” (1Sámuel 1:2).

Kiérzed a fájdalmat ebből a versből? A csalódást? (…) Anna sokszor „sírt és semmit sem evett” (1:7). Állandóan gyászolta, hogy nincs gyermeke, vetélytársa pedig szüntelenül emlékeztette is erre a hiányra.

A bosszankodástól az imádkozásig

Te hogyan szoktál reagálni, amikor bosszantanak? Nem azt kérdezem, hogyan kellene reagálni az embereknek, vagy hogyan szeretnél reagálni, hanem azt: hogyan szoktál reagálni?

Hogyan reagálsz például, amikor valaki, aki úgy néz ki, ahogyan te szeretnél kinézni, feltűnik a közeledben? Vagy a férjed közelében? Hogyan reagálsz, ha egy munkatársad kapja az előléptetést, amelyet pedig te érdemelnél? Hogyan reagálsz, amikor az a másik anyuka a játszótéren jól beszól, mert a te gyermekeid nem viselkednek olyan jól, mint az övéi? Hogyan reagálsz, amikor egy vetélytárs ingerelni kezd?

Úgy tapasztaltam, hogy alapvetően két választásunk van, amikor a bosszantásra reagálunk. Az első a féltékenység, az irigység. (…) A másik választás, amikor egy vetélytárs bosszant, az, ha imádkozol. Konkrétan felismerheted, hogy ha Isten úgy döntött, életre hív egy áldást a vetélytársad életében, akkor van hatalma ugyanazt az áldást – vagy még nagyobbat – életre hívni benned is. Ez azt jelenti, hogy Hozzá kell fordulnod imában, és Tőle kell kérned az áldást ahelyett, hogy arra ácsingózol, amit valaki más kapott. (…)

Anna az imádkozás útját választotta. (…) Miután a főpap szemrehányást tett neki vélt „részegsége” miatt, Anna így válaszolt: „Sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr előtt. Ne tartsd a te szolgáló leányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességéből szóltam eddig” (1:15,16). (…) amikor Isten trónja elé járulsz, légy önmagad!

Figyeld meg, hogy Anna nem próbált hangzatos, ékes mondatokkal előrukkolni! Istenhez kiáltott. Keserves sírás közben felfohászkodott. Buzgón könyörgött. Hevesen esdekelt. Olyan szenvedéllyel és tűzzel imádkozott, hogy Éli részegnek vélte. Bárcsak rólunk is elmondhatnák ugyanezt! Bárcsak ránk is igaz lenne ez, amikor arcra borulunk mennyei Atyánk előtt, és Elé tárjuk leghőbb szükségeinket!

Szoktad néha úgy érezni, hogy Isten biztosan megadná, amit kérsz, hogyha eltalálnád a megfelelő szavakat? Ha sikerülne pontosan az odaillő kifejezést használnod? Vesd el ezt a gondolatot! Az imádságban nincsenek bűvös szavak. Csak egyedül Isten kegyelme számít. (…) Istentől nem csikarhatsz ki semmit; csak annyit tehetsz, hogy letérdelsz a lábai elé, kiöntöd a szívedet, és elhiszed, hogy válaszolni fog – a válasza pedig a javadat fogja szolgálni. (…)

Anna így tapasztalta.

Az élet áldásai

Nagyon tetszik, ahogy a Szentírás fogalmaz az 1Sámuel 1:19-ben: (…) „az Úr megemlékezett róla.” – Miért? Mert imádkozott.

Ez nem azt jelenti, hogy Isten megfeledkezett Annáról az imádsága előtt. Nem arról volt szó, hogy Isten kint mosta a kocsit, és közben jött a mennyei sms: „Anna kisbabát szeretne”, mire Ő a homlokára csapva így szólt: „Jaj, erről meg is feledkeztem!” Nem! Istenünk mindent tud és mindent lát. Minden időben szuverén Úr, és állandóan tud az életünk minden egyes pillanatáról.

A 19. vers megemlékezett szava azt jelzi a héber nyelvben, hogy Isten eldöntötte: cselekedni fog. Hallotta Anna egész életének minden addigi imádságát. És eddig minden imádságára így felelt: „Várj!”; „Várj!”; „Még nem”; Még mindig nem”…

Ebben a pillanatban azonban, ezt a konkrét imádságot követően Isten megemlékezett Annáról, és módosított a válaszán. Igennel felelt az imájára. Ennek köszönhetően pedig „történt idő múltával, hogy terhes lett Anna, és szült fiat” (1Sámuel 1:20).

Hadd mondjak valamit a szívem legmélyéből! Remélem, meghallod: Isten megemlékezik rólad. Tudom, most talán nehezedre esik elhinni ezt, de halld meg, amit mondok: Ő megemlékezik rólad! Mindig is emlékezett rád.

Azokon az estéken, amikor aggasztott a jövő, Isten emlékezett rád. Amikor nélkülöznöd kellett, emlékezett rád. Amikor a párnát ölelve sírtad magad álomba, látott téged, melletted állt és emlékezett rád. Az előfordul időnként, hogy teszel valamit másokért, és megfeledkeznek rólad, de Isten soha nem feledkezik meg rólad. Hiszem, hogy az Úr az idők kezdetén már eltervezte, hogy ebben a pillanatban elolvasd ezeket a szavakat, mert azt akarja, hogy tudd: megemlékezik rólad.

Nem feledkezett meg rólad, ahogyan nem feledkezett meg Annáról sem. (…) Amikor már azt hiszed, hogy az álmod halott, Isten kész feltámasztani azt az álmot, és életet lehelni abba, amit már elveszettnek vettél.

(…) A Sámuel név azt jelenti: „Isten meghallgatott”. Hát nem csodálatos tudni, hogy olyan Istent szolgálunk, aki meghallgat bennünket? (…)

Szeretném, ha most felidéznéd beteljesületlen vágyaidat – azokat az álmokat és kívánságokat, amelyeket már szinte egész életedben a szívedben hordoztál. Szoktál beszélni ezekről Istennek? Kérted már Tőle, hogy vegye kézbe őket? Ha igen, könyörögj tovább! Ő hall téged. Nem feledkezett meg rólad.

(…) Nem kellenek hangzatos szavak. Nem kell rendbe hoznod magad; nem szükséges keresned egy lelkészt, hogy helyetted imádkozzon. Egyszerűen gyere Istenhez, ahogy vagy – és kérd Őt!

Részlet T. D. Jakes: Ha egy nő imádkozik – Tíz nő a Bibliából, aki imájával megváltoztatta a világot c. könyvéből. Immánuel Kiadó. A könyvről további információk itt érhetők el.