Első ének: Az elpusztult Jeruzsálem

1 Jaj, de magára maradt az egykor oly népes város! Olyanná lett, mint az özvegy. Nagy volt a népek között, úrnő a tartományok között, de kényszermunkássá lett! ² Sírva sír az éjszakában, könny áztatja arcát. Senki sem vigasztalja azok közül, akik szerették, barátai mind hűtlenné lettek, ellenségeivé váltak. ³ A nyomorúság és terhes szolgálat után fogságba került Júda. Ott lakik a népek között, de nem talál magának nyugalmat: üldözői mind utolérik nyomorúságában. ⁴ Gyászolnak a Sion útjai, nincs, aki ünnepekre járjon. Kapui mind elpusztultak, papjai sóhajtoznak. Szüzei szomorkodnak, ő maga csupa keserűség! ⁵ Elnyomói fölülkerekedtek, ellenségei jólétben élnek. Az ÚR szomorította meg sok vétke miatt. Gyermekei fogságba mentek elnyomóik előtt. ⁶ Odalett Sion leányának minden ékessége. Vezérei olyanok lettek, mint a szarvasok, amelyek nem találnak legelőt: erőtlenül menekültek üldözőik előtt. ⁷ Visszagondol Jeruzsálem nyomorúsága és hontalansága idején arra, hogy milyen jó dolga volt az elmúlt időkben. De népét ellenség kerítette hatalmába, és nem volt segítője, csak nézték ellenségei, és nevettek romlásán. ⁸ Sokat vétkezett Jeruzsálem, beszennyezte magát. Korábbi tisztelői mind lenézik, mert látták gyalázatát. Ő maga is sóhajtozott, és elfordult. ⁹ Ruhája szegélye piszkos; nem gondolt a jövendőre. Szörnyű mélyre süllyedt, nincs vigasztalója. Nézd, URam, milyen nyomorult vagyok, ellenségem pedig milyen fölfuvalkodott! ¹⁰ Rátette kezét az ellenség Sion valamennyi kincsére. Végig kellett néznie, amint bementek szentélyébe azok a népek, akikről megparancsoltad, hogy nem tartozhatnak a te gyülekezetedhez! ¹¹ Az egész nép sóhajtozik, kenyeret keresgélnek, odaadják értékeiket ennivalóért, hogy erőre kapjanak. Nézd, URam, és lásd meg, mennyire lenéznek minket! ¹² Mindnyájan, akik erre jártok, nézzetek ide, és lássátok: Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam, amelyet nekem okoztak, amellyel megszomorított engem az ÚR izzó haragjának napján?! ¹³ A magasból tüzet bocsátott csontjaimba, és eltiport engem. Hálót terített a lábam elé, és a földre döntött. Elhagyottá tett, beteggé egész nap. ¹⁴ Vétkeim igáját hordozom, köteleit az ő keze fonta. Mióta felkerült nyakamra, megtört az erőm. Olyanok kezébe adott az Úr, akikkel nem tudok szembeszállni. ¹⁵ Félredobta mellőlem az Úr hőseimet mind. Gyűlést hívott össze ellenem, hogy összetörje ifjaimat; sajtóban taposta össze az Úr Júda szűz leányát. ¹⁶ Ezek miatt sírok én, szemem könnybe lábadt, mert messze van vigasztalóm, aki erőt önthetne belém. Fiaim odalettek, oly erős volt az ellenség. ¹⁷ Sion kinyújtja a kezét, de nincs vigasztalója. Elnyomókat rendelt az ÚR Jákób ellen körös-körül: tisztátalan lett közöttük Jeruzsálem. ¹⁸ Igazságos velem az ÚR, mert szembeszálltam parancsával. Halljátok meg mind, ti, népek, és lássátok fájdalmamat: szüzeim és ifjaim fogságba mentek. ¹⁹ Hívtam azokat, akik szerettek, de ők cserbenhagytak. Papjaim és véneim elpusztultak a városban, miközben ennivalót keresgéltek, hogy erőre kapjanak. ²⁰ Nézd, URam, milyen nyomorult vagyok! Háborog a bensőm, vergődik bennem a szívem, mert nagyon engedetlen voltam. Ott kint a fegyver öli gyermekeimet, otthon a halál. ²¹ Hallották, hogy sóhajtozom, de nem volt vigasztalóm. Minden ellenségem hallott a bajomról, és örvendezett, hogy így cselekedtél! Majd ha elhozod a napot, amelyet kitűztél, úgy fognak járni, ahogyan én! ²² Jusson eléd minden gonoszságuk, és bánj velük úgy, ahogyan velem bántál minden vétkem miatt! Bizony, sokat sóhajtozom, és beteg a szívem!

Második ének: Júda és Jeruzsálem megtapasztalta Istene haragját

2 Jaj, de sötét az a felhő, amelyet az Úr haragjában Sion leányára borított! Az égből a földre dobta Izráel ékességét, nem törődött lábai zsámolyával haragja napján. ² Elpusztította az Úr kíméletlenül Jákób összes hajlékát, ledöntötte haragjában Júda leányának erődítményeit; földre terítette, meggyalázta az országot és vezéreit. ³ Izzó haragjában megfosztotta Izráelt minden hatalmától, visszavonta segítő jobbját, amikor jött az ellenség. Lángoló tűzként perzselte Jákóbot, emésztette körös-körül. ⁴ Fölvonta íját, mintha ellenség volna, ráemelte jobb kezét, akár egy támadó, és megölt mindent, ami a szemnek kívánatos, Sion leányának a sátrában tűzként öntötte ki haragját. ⁵ Olyan volt az Úr, mint az ellenség: pusztította Izráelt. Elpusztította minden palotáját, lerombolta erődítményeit, megsokasította Júda leányának búját és keservét. ⁶ Földúlta hajlékát, akár egy kertet, lerombolta ünnepeinek helyét. Feledésre juttatott az ÚR a Sionon ünnepet, szombatot, bosszús haragjában megutált királyt és papot. ⁷ Elvetette oltárát az Úr, elhagyta szentélyét. Ellenség kezére juttatta falakkal körülvett palotáit; úgy hangoskodtak az ÚR házában, mint egy ünnepnapon. ⁸ Az ÚR akarta, hogy lerombolják Sion leánya várfalát: mérőzsinórt feszített, nem hagyta abba keze a pusztítást. Gyászol az erőd és a várfal, együtt omladoznak. ⁹ Földbe süllyedtek kapui, elpusztították, összetörték zárait. Királya és vezérei a népek közt vannak, ahol nincsen kijelentés, prófétái sem kapnak látomást az ÚRtól. ¹⁰ Némán ülnek a földön Sion leányának vénei, port hintettek a fejükre, zsákruhába öltöztek; lehorgasztják fejüket Jeruzsálem szüzei. ¹¹ Szemem könnybe borult, bensőm háborog, a földre roskadtam népem leányának romlása miatt, mert elalélt csecsemő és kisded a város terein. ¹² Azt kérdik anyjuktól: Hol van kenyér, hol van bor? Elalélnak, mint a halálra sebzettek a város terein, kilehelik lelküket anyjuk kebelén. ¹³ Kihez mérjelek, kihez hasonlítsalak, Jeruzsálem leánya? Kinek a példájával vigasztaljalak, Sion szűz leánya? Romlásod nagy, mint a tenger, ki gyógyíthatna meg? ¹⁴ Prófétáid hiábavaló látomásokkal ámítottak téged! Nem leplezték le bűnödet, hogy fordítsanak sorsodon, hanem hiábavaló látomásokkal félrevezettek téged. ¹⁵ Összecsapják kezüket miattad, akik arra járnak. Fölszisszennek, és fejüket csóválják Jeruzsálem leánya miatt: Erről a városról mondták, hogy szépsége tökéletes, és az egész föld öröme? ¹⁶ Föltátotta rád a száját minden ellenséged. Fölszisszentek, fogukat csikorgatták, és ezt mondták: Elpusztítottuk! Erre a napra vártunk, megértük, megláttuk! ¹⁷ Véghezvitte az ÚR, amit eltervezett, valóra váltotta, amit megmondott, amit régóta elrendelt: rombolt, és nem kímélt; örömöt szerzett ellenségeidnek, ő növelte meg támadód hatalmát. ¹⁸ Szívük az Úrhoz kiáltott Sion leányának várfala miatt. Patakként áradjon a könnyed éjjel és nappal! Ne csillapodj, ne hagyj a szemednek nyugalmat! ¹⁹ Kelj föl, jajgass az éjszakában, az őrködés kezdetén! Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt! Emeld föl hozzá kezeidet gyermekeid életéért, akik elaléltak az éhségtől minden utcasarkon. ²⁰ Nézd, URam, és lásd meg azt, akivel így bántál! Miért kell az asszonyoknak megenniük gyermekeiket, dédelgetett csecsemőiket? Miért gyilkolják az Úr szentélyében a papot és a prófétát? ²¹ Az utcákon gyermekek és vének hevernek a földön, szüzeim és ifjaim fegyvertől estek el. Gyilkoltál haragod napján, mészároltál kíméletlenül. ²² Mintha ünnepnap lett volna, összehívtad mindenünnen azokat, akiktől iszonyodtam. Nem tudott az ÚR haragja napján megmenekülni, megszökni senki sem! Akiket dédelgettem és fölneveltem, azokkal ellenségem végzett.

Harmadik ének: A kegyesek szenvedése és annak értelme

3 Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt. ² Sötétben űzött, hajtott, ahol nincs világosság. ³ Bizony, ellenem fordítja kezét újra meg újra, egész nap. ⁴ Elsorvasztotta húsom és bőröm, összetörte csontjaimat. ⁵ Falat húzott körém, méreggel és fáradsággal kerített be engem. ⁶ Vaksötétbe helyezett engem, mint a régen meghaltakat. ⁷ Falat emelt körém, nem juthatok ki, súlyos bilincsbe vert. ⁸ Ha segítségért kiáltok is, elzárkózik imádságom elől. ⁹ Faragott kövekkel zárta el utamat, járhatatlanná tette ösvényemet. ¹⁰ Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint a rejtekhelyen lapuló oroszlán. ¹¹ Lekergetett utamról, összetépett, elpusztított engem. ¹² Felvonta íját, és nyilai céltáblájává tett engem. ¹³ Veséimbe eresztette tegzének nyilait. ¹⁴ Nevetséges lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész nap. ¹⁵ Keserűséggel lakatott jól, bánattal itatott. ¹⁶ Kavicsot rágatott velem, hamuba kényszerített engem. ¹⁷ Elvette békességemet, elfeledtem, mi a jólét. ¹⁸ Már azt gondoltam: Nem lehet reménykednem és bizakodnom az ÚRban! ¹⁹ Üröm és méreg nyomorúságomra és hontalanságomra gondolnom; ²⁰ mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem. ²¹ De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: ²² Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: ²³ minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! ²⁴ Az ÚR az én osztályrészem – mondom magamban –, ezért benne bízom. ²⁵ Jó az ÚR azokhoz, akik benne reménykednek, akik hozzá folyamodnak. ²⁶ Jó csendben várni az ÚR szabadítására. ²⁷ Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz. ²⁸ Üljön hát magányosan, és maradjon néma, amikor ráteszik! ²⁹ Hajtsa porba fejét, talán van reménysége! ³⁰ Tartsa oda arcát, ha ütik, tűrje el, ha gyalázzák! ³¹ Mert nem vet el örökre az Úr. ³² Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret. ³³ Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket. ³⁴ Amikor lábbal tiporják e gy ország foglyait, ³⁵ amikor az embert kiforgatják jogából, a Felséges szemei előtt zajlik ez; ³⁶ amikor az ember nem jut a perben igazához, azt nem nézi el az Úr! ³⁷ Ha bekövetkezik, amit valaki megmond, nem az Úr parancsából van-e az? ³⁸ Nem a Felséges szavától függ a rossz is meg a jó is? ³⁹ Miért siránkozik az élő ember, a férfi, ha vétkezett?