¹⁴ Erre azt mondta Absolon és az összes izráeli: Jobb az arki Húsaj tanácsa Ahítófel tanácsánál! Mert az ÚR úgy rendelte, hogy meghiúsuljon Ahítófel jó tanácsa, és így az ÚR Absolon vesztét okozza.

Dávid megtudja Absolon tervét

¹⁵ Húsaj pedig elmondta Cádók és Ebjátár papoknak: Ilyen tanácsot adott Ahítófel Absolonnak és Izráel véneinek, én viszont ezt meg ezt tanácsoltam. ¹⁶ Most tehát sietve küldjetek jelentést Dávidnak: Ne töltsd ma az éjszakát a puszta felé vezető gázlóknál, hanem azonnal kelj át, különben elpusztul a király és az egész vele levő hadinép. ¹⁷ Jónátán és Ahímaac a Rógél-forrásnál álldogáltak. Oda járt egy szolgálóleány, az hordta nekik a híreket, ők pedig elmentek, és hírt vittek Dávid királynak. A városba ugyanis nem mertek bemenni, hogy meg ne lássák őket.
¹⁸ Mégis meglátta őket egy szolga, és hírül adta Absolonnak. Ezért mindketten gyorsan elindultak, és bementek egy bahúrími ember házába. Ennek az udvarában volt egy kút, oda ereszkedtek le. ¹⁹ A felesége pedig fogott egy terítőt, letakarta vele a kút száját, és gabonát öntött rá, úgyhogy semmit sem lehetett észrevenni. ²⁰ Amikor megérkeztek az asszonyhoz Absolon szolgái, és megkérdezték, hogy hol van Ahímaac és Jónátán, az asszony így felelt nekik: Továbbmentek innen a vízhez. És keresték őket, de mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe.
²¹ Miután eltávoztak, ezek kijöttek a kútból, elmentek, és megvitték a hírt Dávid királynak. Ezt mondták Dávidnak: Induljatok, keljetek át gyorsan a vízen, mert veszedelmes tanácsot adott Ahítófel! ²² Elindult azért Dávid a vele levő egész hadinéppel együtt, és átkeltek a Jordánon. Virradatra senki sem maradt, aki ne kelt volna át a Jordánon.
²³ Amikor látta Ahítófel, hogy nem az ő tanácsát követik, fölnyergelte a szamarát, elindult, és hazament a városába. Végrendelkezett háza népéről, azután felakasztotta magát. Így halt meg, és eltemették apja sírjába.
²⁴ Dávid már Mahanajimba érkezett, amikor Absolon az összes izráelivel együtt átkelt a Jordánon. ²⁵ Absolon Jóáb helyett Amászát állította a hadsereg élére. Amászá egy Jitrá nevű izráeli ember fia volt, aki Abígallal, Náhás leányával hált; Abígal Cerújának, Jóáb anyjának a nővére volt. ²⁶ Izráel és Absolon Gileád földjén ütött tábort.
²⁷ Amikor Dávid Mahanajimba érkezett, az ammóni Rabbából való Sóbí, Náhás fia, a Lódebárból való Mákír, Ammíél fia és a gileádi Rógelímből való Barzillaj ²⁸ takarókat, tálakat és cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet és pörkölt gabonát, babot meg pörkölt lencsét, ²⁹ továbbá mézet, vajat, juhtúrót és tehénsajtot vittek enni Dávidnak és a vele levő hadinépnek, mert ezt gondolták: Éhes, fáradt és szomjas lehet a hadinép a pusztában.

Absolon veresége és halála

18 Ezután számba vette Dávid a vele levő hadinépet, és ezredeseket meg századosokat állított az élükre. ² Dávid a hadinép egyharmadát Jóábra bízta, egyharmadát Abísajra, Cerújá fiára, Jóáb testvérére, egyharmadát pedig a gáti Ittajra. A király ezt mondta a népnek: Magam is veletek megyek! ³ De a nép így felelt: Nem jöhetsz, mert ha mi megfutamodunk is, az nem számít; sőt ha a sereg fele meg is halna, az sem számít semmit. De te annyit érsz, mint tízezer magunkfajta ember. Jobb tehát, ha a városból segítesz bennünket.
⁴ A király ezt mondta nekik: Úgy teszek, ahogy jónak látjátok. Majd odaállt a király a kapu mellé, az egész hadinép pedig kivonult századonként és ezredenként. ⁵ Jóábnak, Abísajnak és Ittajnak megparancsolta a király: Az én kedvemért bánjatok kíméletesen azzal a fiúval, Absolonnal! Hallotta az egész hadinép is, hogy mit parancsolt a király Absolon felől minden vezérének.
⁶ Azután kivonult a hadinép a mezőre Izráel ellen, de az ütközetre az efraimi erdőben került sor. ⁷ Ott verték meg az izráeli sereget Dávid emberei. Nagy vereség érte ott őket azon a napon: elesett húszezer ember. ⁸ Kiterjedt a harc arra az egész vidékre, és a hadinépből sokkal többet pusztított el az erdő azon a napon, mint ahányan a csatatéren pusztultak el.
⁹ Dávid emberei egyszer csak rábukkantak Absolonra: Absolon egy öszvéren nyargalt; az öszvér beszaladt egy nagy tölgyfa sűrű ágai alá, Absolon pedig hajánál fogva fennakadt a tölgyfán. Ott lógott ég és föld között, mert az öszvér kiszaladt alóla. ¹⁰ Meglátta ezt valaki, és jelentette Jóábnak. Ezt mondta: Láttam, hogy Absolon egy tölgyfán függ! ¹¹ Jóáb ezt mondta annak, aki a hírt hozta: Ha láttad, miért nem terítetted mindjárt a földre? Gondom lett volna rá, hogy tíz ezüstöt meg egy övet adjak neked. ¹² De az az ember így felelt Jóábnak: Ha ezer ezüst ütné is a markomat, akkor sem emelnék kezet a király fiára. Hiszen fülünk hallatára parancsolta meg a király neked, Abísajnak meg Ittajnak, hogy vigyázzatok arra a fiúra, Absolonra! ¹³ Ha pedig alattomban elbántam volna vele, te sem fogtad volna a pártomat, hiszen a király előtt semmi sem marad titokban. ¹⁴ Jóáb erre így felelt: Mit is vesztegetem veled az időmet?! Majd három dárdát kapott a kezébe, és beledöfte őket Absolon szívébe, aki még életben volt a tölgyfán. ¹⁵ Azután körülfogta Absolont Jóáb tíz fegyverhordozó legénye, levágták és megölték.
¹⁶ Ekkor Jóáb megfújta a kürtöt, mire a hadinép felhagyott Izráel üldözésével, mert Jóáb megállást parancsolt a népnek. ¹⁷ Absolont pedig fogták, beledobták az erdőben egy nagy gödörbe, és egy igen nagy kőrakást hánytak rá. Az izráeliek pedig mind elfutottak, mindenki a maga otthonába.
¹⁸ Absolon még életében vett magának egy emlékoszlopot, és felállította azt a Király-völgyben, mert ezt gondolta: Nincs fiam, aki fenntartaná nevem emlékét. Ezért saját magáról nevezte el az oszlopot; Absolon emlékoszlopának hívják azt még ma is.

Dávidnak hírül viszik Absolon halálát

¹⁹ Ahímaac, Cádók fia ezt mondta: Futok, megviszem az örömhírt a királynak, hogy igazságot szolgáltatott neki ellenségeivel szemben az ÚR. ²⁰ De Jóáb ezt mondta neki: Ne légy te ma hírvivő, majd máskor vihetsz örömhírt. Ma nem örömhírt vinnél, hiszen meghalt a király fia!
²¹ Egy etióp embernek azonban ezt parancsolta Jóáb: Menj, jelentsd a királynak, amit láttál! Az etióp ember leborult Jóáb előtt, azután futásnak eredt. ²² Ahímaac, Cádók fia megint ezt mondta Jóábnak: Bármi történjék is, elfutok én is az etióp után! De Jóáb ezt felelte: Miért futnál éppen te, fiam? Nem örömhír ez, amelyért jutalmat kapnál. ²³ Bármi történjék is – mondta –, elfutok! Erre azt mondta neki Jóáb: Hát fuss! Futásnak eredt tehát Ahímaac a kikkári úton, és megelőzte az etiópot.
²⁴ Dávid ott ült a két kapu között, az őrálló pedig fölment a kapu tetejére a bástyára, és amikor körülnézett, látta, hogy egy ember fut egyedül. ²⁵ Az őr lekiáltott, és jelentette ezt a királynak. A király ezt mondta: Ha egyedül van, örömhírt hoz. Közben az az ember egyre közeledett. ²⁶ Azután meglátta az őr, hogy fut egy másik ember is. Lekiáltott hát az őr a kapuba: Jön még valaki, az is egyedül fut! A király ezt mondta: Az is örömhírt hoz. ²⁷ Majd ezt mondta az őr: Úgy látom a futása alapján, mintha az első Ahímaac, Cádók fia volna. Akkor ezt mondta a király: Jó ember ő, biztosan jó hírt hoz.
²⁸ Ahímaac ezt kiáltotta a királynak: Békesség! Azután leborult a király elé arccal a földre, és ezt mondta: Áldott az ÚR, a te Istened! Kezedbe adta azokat, akik kezet emeltek az én uramra, királyomra. ²⁹ De a király ezt kérdezte: Épségben van-e az a fiú, Absolon? Ahímaac így felelt: Láttam egy nagy tömeget, de Jóáb elküldte a király egyik szolgáját meg a te szolgádat is, ezért nem tudom, mi történt. ³⁰ A király erre ezt mondta: Eredj odébb, állj félre! Ő tehát odébbment, és félreállt. ³¹ Közben megérkezett az etióp ember is, és így szólt: Jó hírt küldenek, uram, királyom! Igazságot szolgáltatott ma neked az ÚR mindazokkal szemben, akik fölkeltek ellened. ³² De a király ezt kérdezte az etióptól: Épségben van-e az a fiú, Absolon? Az etióp így felelt: Úgy járjanak az én uram, királyom ellenségei és mindazok, akik a vesztedre törnek, mint az a fiú!

Dávid siratja Absolont

19 A király megrendült, és sírva ment föl a kapu fölötti helyiségbe. Miközben ment, ezt mondogatta: Fiam, Absolon! Fiam, fiam, Absolon! Bárcsak én haltam volna meg helyetted, fiam, fiam, Absolon!
² Jóábnak azonban jelentették, hogy a király sírva gyászolja Absolont. ³ Gyászra fordult ezért a győzelem azon a napon az egész nép számára, mert meghallotta a nép, hogy bánkódik a király a fia miatt. ⁴ Úgy lopakodott be a hadinép aznap a városba, ahogyan a szégyent vallott hadinép szokott belopakodni, ha a csatában megfutamodott. ⁵ A király pedig betakarta az arcát, és hangosan jajgatott a király: Fiam, Absolon, fiam, fiam, Absolon!
⁶ Akkor Jóáb bement a királyhoz a házba, és ezt mondta: Megszégyenítetted ma minden emberedet, pedig ők megmentették az életedet, fiaidnak és leányaidnak az életét, feleségeidnek és másodfeleségeidnek az életét. ⁷ Hiszen te azokat szereted, akik gyűlölnek, és azokat gyűlölöd, akik szeretnek. Ma kimutattad, hogy neked nem számítanak vezéreid és embereid! Bizony most már tudom, hogy jobban szeretnéd, ha mi mindnyájan meghaltunk volna ma, csak Absolon élne.
⁸ De most már kelj föl, menj ki, és beszélj szolgáidhoz szívhez szólóan, mert az ÚRra esküszöm, hogy ha nem jössz ki, éjjelre már egy ember sem marad melletted! Ez pedig rosszabb lesz neked minden bajnál, ami ifjúságodtól fogva mostanáig ért téged.

Izráel visszahívja Dávidot

⁹ Erre fölkelt a király, és leült a kapuban. Az egész hadinépnek pedig kihirdették, hogy a király a kapuban ül, és az egész hadinép a király elé járult. Izráel tehát menekült, ki-ki a maga otthonába. ¹⁰ És civakodás kezdődött Izráel népének törzsei között, és ezt mondták: A király mentett meg bennünket ellenségeink kezéből. Ő szabadított meg bennünket a filiszteusok kezéből is, és most el kellett menekülnie az országból Absolon miatt. ¹¹ De Absolon, akit mi fölkentünk, meghalt a harcban. Mire vártok hát, miért nem hozzuk vissza a királyt?
¹² Dávid király pedig ezt az üzenetet küldte Cádók és Ebjátár papoknak: Így beszéljetek Júda véneihez: Miért akartok utolsók lenni a király hazahozásában? Eljutott ugyanis a királyi udvarba annak a híre, amiről egész Izráel beszél. ¹³ Ti az én testvéreim vagytok, az én húsom és vérem. Miért akartok utolsók lenni a király visszahozásában? ¹⁴ Mondjátok meg Amászának: Te az én húsom és vérem vagy. Úgy segítsen meg engem az Isten most és ezután is, hogy te leszel Jóáb helyett a hadseregparancsnokom egész életedben. ¹⁵ Így nyerte meg egy emberként minden júdai szívét, úgyhogy üzenetet küldtek a királynak: Térj vissza minden embereddel együtt!

Dávid megkegyelmez Simínek és Mefíbósetnek

¹⁶ Visszaindult tehát a király, és elérkezett a Jordánhoz. A júdaiak pedig Gilgálba érkeztek, hogy elébe menjenek a királynak, és segítsenek a királynak átkelni a Jordánon. ¹⁷ A benjámini Simí, Gérá fia is sietve elment Bahúrímból a júdaiakkal együtt Dávid király elé. ¹⁸ Ezer benjámini ember volt vele, továbbá Cíbá, Saul házának a szolgája, tizenöt fiával és húsz szolgájával együtt. Még a király előtt odaértek a Jordánhoz, ¹⁹ átkeltek a gázlón, hogy áthozzák a király háza népét, és megtegyék, amit csak jónak lát. Simí, Gérá fia pedig leborult a király előtt, amikor átkelt a Jordánon. ²⁰ Ezt mondta a királynak: Ne rója fel bűnül az én uram, és ne emlékezz arra, hogy milyen bűnt követett el a te szolgád akkor, amikor eltávozott az én uram, királyom Jeruzsálemből! Ne vegye azt szívére a király! ²¹ Tudja a te szolgád, hogy vétkezett, de látod, én jöttem ma elsőnek József egész házából, hogy elébe menjek az én uramnak, királyomnak!
²² De megszólalt Abísaj, Cerújá fia, és ezt mondta: Hát nem kell Simínek meghalnia azért, hogy szidalmazta az ÚR fölkentjét? ²³ Dávid azonban ezt mondta: Nem rám és nem rátok tartozik ez, Cerújá fiai! Még kísértésbe visztek ma engem! Miért kellene ma bárkinek is meghalnia Izráelben? Hiszen tudom én, hogy ma lettem ismét Izráel királya! ²⁴ Simínek pedig ezt mondta a király: Nem kell meghalnod! Meg is esküdött neki a király.
²⁵ Mefíbóset, Saul fia is elment a király elé. Nem gondozta a lábát, nem gondozta a szakállát, és nem mosatta a ruháját attól fogva, hogy a király elment, egészen addig, amíg békességben meg nem érkezett. ²⁶ Amikor aztán Jeruzsálemben a király elé érkezett, megkérdezte tőle a király: Miért nem jöttél velem, Mefíbóset? ²⁷ Ő így felelt: Uram, királyom, becsapott engem a szolgám. Mert én, a te szolgád, ezt mondtam: Fölnyergeltetek egy szamarat, felülök rá, és úgy megyek a királlyal, mert béna a te szolgád. ²⁸ Ő azonban rágalmazta szolgádat az én uram, királyom előtt. De az én uram, királyom olyan, mint az Isten angyala. Tégy azért úgy, ahogyan jónak látod! ²⁹ Mert apám egész háza népe nem várhatott mást az én uramtól, királyomtól, mint halált, te mégis azok közé ültetted szolgádat, akik asztalodnál esznek. Mi jogom volna tehát, hogy még panaszkodjam a királynak?
³⁰ Akkor ezt mondta neki a király: Nem is kell többet mondanod! Kijelentem, hogy te és Cíbá osztozni fogtok a mezőn! ³¹ Mefíbóset ezt felelte a királynak: Akár az egészet is elveheti, csakhogy az én uram, királyom békességben hazajött!

Dávid megjutalmazza Barzillajt

³² A gileádi Barzillaj is elment Rógelímből, hogy átkeljen a királlyal a Jordánon, és elbúcsúzzék tőle a Jordánnál. ³³ Barzillaj nagyon öreg volt már, nyolcvanesztendős. Ő tartotta el a királyt, amikor az Mahanajimban lakott; ugyanis igen tehetősember volt. ³⁴ A király ezt mondta Barzillajnak: Jöjj át velem, és én majd eltartalak Jeruzsálemben. ³⁵ De Barzillaj ezt felelte a királynak: Ugyan, mennyi van még hátra az én életemből? Nem érdemes már nekem fölmenni a királlyal Jeruzsálembe! ³⁶ Most nyolcvanesztendős vagyok, nem tudok már különbséget tenni jó és rossz között, nem érzi szolgád annak az ízét, amit eszik és iszik, és nem gyönyörködöm az énekesek és énekesnők hangjában. Csak terhedre lenne a te szolgád, uram, királyom! ³⁷ Éppen csak átkel a te szolgád a Jordánon a királlyal. Miért akar engem a király ennyire megjutalmazni? ³⁸ Engedd vissza a te szolgádat, hadd haljak meg az én városomban, ahol apám és anyám sírja van! De itt a fiam, Kimhám, a te szolgád. Keljen át ő veled, uram, királyom, és vele bánj jóindulattal.
³⁹ A király ezt mondta: Velem jöhet Kimhám, és majd úgy bánok vele, ahogyan szeretnéd. Mindent megteszek a kedvedért, amit csak kívánsz tőlem. ⁴⁰ Azután átkelt a Jordánon az egész nép, és a király is átkelt. Akkor a király megcsókolta és megáldotta Barzillajt, ő pedig visszatért lakóhelyére.

Izráel és Júda vitája Dávid miatt

⁴¹ Így kelt át a király Gilgálba, és Kimhám is átkelt vele együtt. Júda egész népe és Izráel népének a fele segített átkelni a királynak.
⁴² De azután odament a királyhoz az összes izráeli, és ezt mondták a királynak: Miért loptak el téged júdai testvéreink, akik segítettek átkelni a Jordánon a királynak és háza népének meg a Dáviddal levő többi embernek? ⁴³ A júdaiak így válaszoltak az izráelieknek: Azért, mert a király hozzánk áll közelebb. Miért kell ezért haragudnotok? Talán megettük a királyt? Vagy volt valami hasznunk belőle?