Seba lázadása
20 Akadt ott egy elvetemült ember, név szerint Seba, egy benjámini embernek, Bikrínek a fia. Ez belefújt a kürtjébe, és kihirdette: Nincs semmi közünk Dávidhoz, semmi örökségünk Isai fiával! Sátrába térjen minden izráeli!
2 Ekkor Sebához, Bikrí fiához pártolt Dávidtól minden izráeli. De a júdaiak hűségesen követték királyukat a Jordántól Jeruzsálemig.
3 Amikor Dávid megérkezett jeruzsálemi palotájába, előhívatta másodfeleségeit, azt a tíz asszonyt, akiket otthon hagyott a király a palota őrzésére. Ezeket házi őrizetbe vetette, és gondoskodott róluk, de nem ment be hozzájuk. Haláluk napjáig elkülönítve maradtak, és úgy éltek, mintha özvegyek lettek volna.
4 Azután ezt parancsolta a király Amászának: Szólítsd fegyverbe a júdaiakat három nap alatt, és légy készen magad is!
5 El is ment Amászá, hogy fegyverbe szólítsa Júdát, de nem tudta azt végrehajtani a kijelölt határidőre.
6 Akkor ezt mondta a király Abísajnak: Ez a Seba, Bikrí fia még Absolonnál is nagyobb bajt hozhat ránk. Vedd magad mellé urad embereit, és üldözd őt, még mielőtt erődített városokat talál, és elmenekül előlünk!
7 Kivonultak tehát vele Jóáb emberei, a kerétiek, a pelétiek és a testőrök mind. Kivonultak Jeruzsálemből, hogy üldözzék Sebát, Bikrí fiát.
8 Amikor ahhoz a nagy kőhöz érkeztek, amely Gibeónnál van, eléjük jött Amászá. Jóábnak a ruhája alatt páncél volt, és arra kardot kötött úgy, hüvelyestül a csípőjére erősítve, hogy azt onnan könnyen ki lehetett húzni.
9 Jóáb megkérdezte Amászát: Hogy vagy, testvérem? Azután Jóáb megfogta jobb kezével Amászának a szakállát, hogy megcsókolja.
10 Amászá nem is ügyelt a kardra, amely Jóáb kezében volt. Az pedig a hasába döfte, és kiontotta belét a földre. Nem kellett még egyszer döfnie, mert Amászá meghalt.
Azután Jóáb és testvére, Abísaj tovább üldözték Sebát, Bikrí fiát.
11 Jóáb egyik embere pedig odaállt Amászá mellé, és ezt kiáltotta: Aki szereti Jóábot és Dávidot, kövesse Jóábot!
12 Amászá vérbe fagyva feküdt ott az országút közepén. Amikor az az ember látta, hogy az egész nép megáll ott, félrehúzta Amászát az útról a mezőre, és rádobott egy ruhát, mert látta, hogy mindenki megáll, aki odaér.
13 Miután elvitték az országútról, mindenki Jóáb után vonult, hogy üldözzék Sebát, Bikrí fiát.
14 Seba átvonult Izráel minden törzsén Ábél-Bét-Maakáig. A bikríek mind összegyűltek, és követték őt.
15 De utolérték és körülzárták Ábél-Bét-Maakában, és sáncot emeltek a város ellen, a bástyával szemben. Az egész nép, amely Jóábbal volt, nekiállt bontani a várfalat, hogy ledöntse.
16 Akkor egy okos asszony így kiáltott ki a városból: Hallgassatok ide! Hallgassatok ide! Mondjátok meg Jóábnak, hogy jöjjön ide, hadd beszéljek vele!
17 Amikor ő odament hozzá, megkérdezte az asszony: Te vagy Jóáb? Én vagyok – felelte. Az asszony ezt mondta neki: Hallgasd meg szolgálóleányod szavát! Ő így felelt: Hallgatom.
18 Az asszony ezt mondta: Hajdanában ez a mondás járta: Ábélben kérjetek tanácsot, akkor célhoz értek!
19 Én Izráel egyik békeszerető városa vagyok, te pedig meg akarsz ölni egy izráeli várost, egy anyát? Miért akarod elpusztítani az ÚR örökségét?
20 Jóáb így válaszolt: Dehogy akarom, dehogy akarom elpusztítani és lerombolni!
21 Nem erről van szó! De egy ember Efraim hegyvidékéről, név szerint Seba, Bikrí fia kezet emelt Dávid királyra. Csak őt magát adjátok ki, és akkor elvonulok a város alól. Az asszony ezt felelte Jóábnak: Mindjárt kidobjuk neked a fejét a várfalon!
22 Az asszony bölcsen eljárt az egész népnél, fejét vétette Sebának, Bikrí fiának, és kidobták azt Jóábnak. Jóáb pedig megfúvatta a kürtöt, és szétoszlottak a város alól, mindenki a maga lakóhelyére. Jóáb is visszatért Jeruzsálembe a királyhoz.
23 Jóáb állt Izráel egész seregének az élén. Benájá, Jójádá fia volt a kerétiek és a pelétiek parancsnoka.
24 Adórám a kényszermunkák felügyelője, Jósáfát, Ahílúd fia pedig a főtanácsadó volt.
25 Sejá kancellár, Cádók és Ebjátár pedig papok voltak.
26 A jáírí Írá is Dávid papja volt.
A gibeóniak bosszút állnak Saul utódain
21 Dávid idejében egyszer éhínség volt három egymás utáni évben. Amikor Dávid kérdést intézett az ÚRhoz, ezt mondta neki az ÚR: Saul és vérengző háza népe miatt van ez, mivel megölette a gibeóniakat.
2 Hívatta tehát a király a gibeóniakat, és beszélt velük. A gibeóniak ugyanis nem Izráel fiai közül valók voltak, hanem az emóriak maradékai, akikkel esküvel kötöttek szövetséget Izráel fiai. Saul azonban a kiirtásukra törekedett Izráel és Júda iránti buzgalmában.
3 Dávid ezt kérdezte a gibeóniaktól: Mit tegyek értetek, és mivel engeszteljelek ki, hogy áldjátok az ÚR örökségét?
4 A gibeóniak így feleltek neki: Nem követelünk mi Saultól és a háza népétől sem ezüstöt, sem aranyat, és nem kívánhatjuk, hogy megöljenek valakit Izráelben. De Dávid megkérdezte: Mit gondoltok mégis, mit tegyek értetek?
5 Ők ezt felelték a királynak: Annak az embernek, aki ki akart irtani, és meg akart semmisíteni bennünket, hogy sehol se maradhassunk meg Izráel területén,
6 annak a fiai közül adjanak ki nekünk hét férfit, hogy fölakasszuk őket az ÚR előtt, az ÚR választottjának, Saulnak Gibeájában. A király így felelt: Kiadom őket.
7 A király azonban megkímélte Mefíbósetet, Saul fiának, Jónátánnak a fiát, mert esküvel kötött szövetséget az ÚR előtt Dávid és Jónátán, Saul fia.
8 Viszont elfogatta a király Ricpának, Ajjá leányának a két fiát, akiket az Saulnak szült, Armónít és Mefíbósetet; továbbá Míkalnak, Saul leányának az öt fiát, akiket ő Adríélnek, a mehólái Barzillaj fiának szült.
9 Ezeket a gibeóniak kezébe adta, akik fölakasztották őket a hegyen az ÚR előtt. Így estek áldozatul egyszerre heten. Az aratás első napjaiban kellett meghalniuk, az árpaaratás kezdetén.
10 Ricpá, Ajjá leánya azonban fogott egy zsákruhát, készített belőle magának a kősziklán egy sátrat az aratás kezdetén, és ott maradt mellettük, amíg az őszi esők el nem kezdték áztatni őket. Nem engedte, hogy hozzájuk férjenek nappal az égi madarak, éjjel pedig a mezei vadak.
11 Dávidnak azonban jelentették, hogy mit tett Ricpá, Ajjá leánya, Saul másodfelesége.
12 Akkor Dávid elment, és elhozatta Saulnak és fiának, Jónátánnak a csontjait Jábés-Gileád polgáraitól; ők ugyanis ellopták azokat Bét-Seán teréről, ahol fölakasztották őket a filiszteusok, miután megverték Sault a Gilbóa-hegyen.
13 Elhozták tehát onnan Saulnak és fiának, Jónátánnak a csontjait, és összeszedték azoknak a csontjait is, akiket most akasztottak föl.
14 Azután eltemették Saulnak és fiának, Jónátánnak a csontjait Benjámin földjén, Célában, apjának, Kísnek a sírjába. Mindent megtettek, amit a király parancsolt. Ezután megkönyörült Isten az országon.
Harc a filiszteusokkal
15 Újból harc tört ki a filiszteusok és Izráel között. Dávid is elment embereivel együtt, és megütközött a filiszteusokkal. Dávid azonban elfáradt.
16 Akkor Jisbí-Benób, a refáiak leszármazottja, akinek a lándzsája háromszáz sekel súlyú rézből készült, és vadonatúj fölszerelése volt, azt gondolta, hogy leteríti Dávidot.
17 Segítségére sietett azonban Abísaj, Cerújá fia, aki leterítette és megölte a filiszteust. Akkor ilyen esküt tettek Dávidnak a hívei: Nem jöhetsz többé velünk az ütközetbe, hogy ki ne oltsd Izráel mécsesét.
18 Majd újabb ütközetre került sor a filiszteusokkal Góbnál. Akkor vágta le a húsái Szibbekaj a refáiak leszármazottai közül való Szafot.
19 Ezután újabb ütközetre került sor a filiszteusokkal Góbnál, és Elhánán, a betlehemi Jaré-Óregím fia levágta a gáti Góliátot, akinek a lándzsanyele olyan vastag volt, mint a szövőszék tartófája.
20 Gátnál is sor került egy ütközetre. Volt ott egy nagy termetű férfi, akinek a kezén is meg a lábán is hat-hat ujja volt, összesen huszonnégy. Ő is a refáiak leszármazottja volt.
21 Ez gyalázta Izráelt, de levágta őt Jónátán, Dávid bátyjának, Sammának a fia.
22 Ez a négy ember a gáti refáiak leszármazottja volt, és Dávidnak vagy embereinek a keze által estek el.
Dávid éneke – (Vö. Zsolt 18)
22 Dávid ennek az éneknek a szavait mondta el az ÚRnak, amikor az ÚR kimentette őt minden ellenségének és Saulnak a kezéből.
2 Így mondta: Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm,
3 Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat. Pajzsom, hatalmas szabadítóm és fellegváram, menedékem és szabadítóm, megszabadítasz az erőszaktól.
4 Az ÚRhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.
5 Mert körülvettek a halál örvényei, pusztító áradat rettent engem.
6 A sír kötelei fonódtak körém, a halál csapdái meredtek rám.
7 Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, kiáltottam az én Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott.
8 Megrendült és rengett a föld, az egek alapjai megremegtek, megrendültek, mert haragra gyúlt.
9 Füst jött ki orrából, szájából emésztő tűz, parázs izzott benne.
10 Lehajlította az eget, és leszállt, homály volt lába alatt.
11 Kerúbon ülve repült, szelek szárnyán jelent meg.
12 Sötétségből vont sátrat magának, víztömegből, gomolygó fellegekből.
13 Fényözön jár előtte, parázsló tűz izzik.
14 Dörög az ÚR az égben, mennydörög a Felséges.
15 Kilőtte nyilait és szétszórta, kiröpítette villámait.
16 Láthatóvá vált a tengerfenék, föltárultak a világ alapjai az ÚR dorgálásától, haragos szelének fúvásától.
17 Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem.
18 Megmentett engem ellenségem hatalmából, gyűlölőimtől, bár erősebbek voltak nálam.
19 Rám törhetnek a veszedelem napján, de az ÚR az én támaszom.
20 Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem.
21 Igazságom szerint bánt velem az ÚR, kezem tisztasága szerint jutalmazott engem.
22 Hiszen vigyáztam az ÚR útjára, és Istenemet nem hagytam el hűtlenül.
23 Minden törvényére ügyeltem, rendelkezéseitől nem tértem el.
24 Feddhetetlen voltam előtte, és őrizkedtem a bűntől.
25 Igazságom szerint jutalmazott meg az ÚR, tisztaságom szerint, amit jól lát.
26 A hűségeshez hűséges vagy, a feddhetetlen emberhez feddhetetlen.
27 A tisztához tiszta vagy, de a hamisnak ellenállsz.
28 Az elesett népet megsegíted, de ha kevély embert látsz, azt megalázod.
29 Te vagy, URam, a mécsesem, az ÚR fénysugarat küld nekem a sötétbe.
30 Veled a rablóknak is nekirontok; ha Isten segít, a kőfalon is átugrom.
