Egy lelkész ezt írta: „A termodinamika második törvénye a következő fizikai igazságot mondja ki: a világmindenségben magára hagyottan minden a rendezetlenség és a pusztulás felé halad. Az autók rozsdásodnak. Az élelmiszer megrothad. [...] Ez az entrópia törvénye.

Az entrópia kizárólag egy külső erőforrás beiktatásával előzhető meg, amely ellene hat a folyamatnak. Ez a jelenség a negentrópia. Jó példa rá a hűtőszekrény. Ha áram alá helyezzük, hideg levegőt állít elő, amely megakadályozza az étel romlását. Ha leválasztjuk a hűtőszekrényt az energiaforrásról, ismét beáll az entrópia – és megbüdösödnek a dolgok. Nem ez történik akkor is, amikor Istenről „lecsatlakozunk”? A pusztulás és a rendezetlenség irányába indul el az életünk.

Hogyan győzhetjük le hát entrópikus hajlamainkat? Salamonnál találjuk meg a választ: »Ha nincs mennyei látás, elvadul a nép.« Ha a bűn az entrópia, akkor az a negentrópia, amikor egy Istentől kapott látásba fektetjük az energiáinkat. Az elvadul szó a héber para kifejezésből ered, amelynek találó fordítása az entrópia.” Lehet, hogy a gyülekezetekben sokszor nem is a bűn megsokasodásából, hanem a mennyei látás hiányából erednek a gondok?

Nem azt mondjuk, hogy a bűn nem lehet problémák forrása, vagy hogy az ilyesmikkel nem kellene foglalkozni. Ugyanakkor sok esetben nincs elég mennyei látás ahhoz, hogy lefoglalja a gyülekezetet. Nincs elég nagy látomásunk, amely minden energiánkat lekötné, így aztán jelentéktelen ügyekkel kezdünk bajlódni. Ugyanez vonatkozik a személyes életünkre is. Ha tisztábban és messzebbre látunk azzal kapcsolatban, hogy mit akar megvalósítani Isten bennünk és általunk, mindjárt kisebbnek tűnnek a gondjaink, mivel egy önmagunknál nagyobb ügy foglalkoztat bennünket.