Egy lelkész ezeket a gondolatokat osztotta meg: „Mentor segítségével a következőképpen szokott történni a növekedés. Minden a felismeréssel kezdődik. Az illető rájön, hogy segítségre van szüksége, és hogy önmagát nem célszerű követnie, ha fejlődni akar.

Ezek után két dolog történhet: az egyik, hogy feltámad benne a büszkeség, és képtelen rávenni magát arra, hogy segítséget kérjen, a másik pedig, hogy megalázza magát és kimondja: »Szükségem van a segítségedre«. Ha így döntesz, nem csupán az ismereted fog gyarapodni, hanem érettebbé is válhatsz.

Azt is megerősítheti benned ez a döntés, hogy az embereknek szükségük van egymásra – nemcsak akkor, amikor még fiatalok és kezdők, hanem egész életük során. (...) Mentoraid, akiktől tanácsot kérsz és kapsz, formálnak téged.

Ha olyanokkal töltöd az idődet, akik lehúznak, lekicsinyelnek vagy alábecsülnek, akkor egyetlen lépést is küzdelmes lesz megtenned előre. Ám ha bölcs vezetőket, igazi példaképeket és támogató barátokat találsz, azt veszed majd észre, hogy megtáltosodtál.

Nem számít, ki vagy, mit értél el eddig, milyen magasságokat vagy mélységeket jártál meg, javadra válhat, ha van mentorod. Ha még sosem volt, el sem tudod képzelni, mennyit lendíthet előre az életeden. Ha voltak már mentoraid, előbb-utóbb neked is el kell kezdened továbbadnod a kapott áldást, azaz másokat mentorálni. Hiszen pontosan tudod, milyen nehéz fejlődni, ha nem követhetsz mást magadon kívül.”

Vagyis „szerezz bölcsességet”, majd oszd meg azokkal, akiknek szükségük van rá!