Az Istenről alkotott elképzelésed meghatározza, hogy mennyire mersz bizalommal fordulni hozzá. Valamiféle könyvvizsgálónak tekinted, aki előtt nem áll jól a számlád? Vagy inkább apaként gondolsz rá, aki mindenkor szeret, és a javadat akarja?

Amikor Istenhez közeledünk, sokan előveszünk gondolatban egy pontozólapot, hogy lássuk, vajon felülmúlják-e a nyereségeink a veszteségeinket, jótetteink a hibás húzásainkat, érdemeink a vétségeinket. Ha úgy érezzük, hogy épp nem teljesítünk valami jól, inkább elkerüljük Istent, vagy csak végső esetben fordulunk hozzá.

Ne kövesd el ezt a hibát, hiszen Isten „Krisztusban” lát téged (ld. 2Korinthus 5:17), és ezért mindig elfogad és szívesen lát jelenlétében. „Tehát akárhogyan élhetek?” – kérdezed talán. Nem, „mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti” (Zsidók 12:6). Ugyanakkor az ő helyreigazítása nem elutasítást jelent, hanem inkább annak a bizonyítékát, hogy igazán a megváltott gyermeke vagy.

Gondolkodj el ezen az igén: „De még [őszintén] vár [vágyódik, sóvárog arra] az Úr, hogy megkegyelmezhessen, készen áll arra, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az Úr, boldogok [áldottak, szerencsések, irigylésre méltók] mindazok, akik benne reménykednek [és győzelmet, jóindulatot, szeretetet, békességet, örömöt és páratlan, elszakíthatatlan barátságot várnak tőle]” (Ézsaiás 30:18 AMPC.

Figyeld meg, hogyan viszonyul ma hozzád Isten: „Őszintén vár, vágyódik, sóvárog arra az Úr, hogy megkegyelmezhessen.” Tartsd emlékezetedben ezt a képet, és ezek után számíts jó dolgokra Istentől!