Pál így avat be minket páratlanul sikeres életének titkába: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem [Bármire kész vagyok és bármihez felérek általa, aki belső erőt önt belém; mivel Krisztus mindenre elegendő, vele én is mindennel elboldogulok.]”

Az úgynevezett „felnőttkori függőségi szindrómában” azok szenvednek, akik bizonytalanok a jövőjüket illetően. Sosem jutnak el odáig az életben, hogy késznek éreznék magukat, így lemaradnak a lehetőségekről. Az élet azonban ezt mondja: „Akár kész vagy, akár nem, én jövök!”

Persze az, hogy így is, úgy is megtörténik az élet, még nem azt jelenti, hogy felesleges volna készülni rá; nagyon is fontos, ugyanakkor a felkészültség érzése túlértékelt. Arra hívattunk el, hogy hitben járjunk, ne látásban (ld. 2Korinthus 5:7).

Amikor Isten bevitte Izráel népét az ígéret földjére, először azt mondta nekik, hogy lépjenek be a Jordánba, és csak azután választotta ketté a vizet. Ha bizonyítékra vártak volna az izráeliták, akkor még ma is a parton állnának. A hit akkor növekszik, amikor Isten azt mondja: „Menj!”, te pedig igennel válaszolsz. Sosem tudhatod meg, mire vagy képes, amíg nem kezded el csinálni. Mozgás közben válsz „késszé”. Ha vársz, és nem mozdulsz addig, amíg teljesen kész nem vagy, a halálod napjáig várhatsz.

Jézus nem azt mondja nekünk, hogy „Menjetek el, mert készen álltok rá”, hanem hogy „Menjetek el, és én veletek megyek.” Cselekvés közben lehet fejlődni. A titok nyitja a következő: általa leszel „bármire kész”, „aki belső erőt önt” beléd. Isten azért tervezte így a dolgokat, mert azt akarja, hogy teljesen rá hagyatkozz.