Jézus a keresztre feszítésére készülve a Gecsemáné-kertben imádkozott. Heves érzelmek dúltak benne. „Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek.” (Lukács 22:44) Olyan erőteljesek voltak ezek az érzelmek, hogy azért imádkozott, hogy vegye el tőle Isten a keresztre feszítés poharát. Az éjszaka folyamán azonban az Atya akarata iránti engedelmességével megtörte az érzelmek uralmát, és ezt mondta: „Ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied” (42. v.).

Az érzelmeken nem csupán engedelmességgel lehet uralkodni, hanem a hit által is. Az érzelmek azt teszik, amire hittel utasítjuk őket. „Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét!” – mondta Dávid (ld. Zsoltárok 103:1). Arra utasította a lelkét, érzelmei központját, hogy áldja az Urat. Hitte, hogy azt fogja tenni a lelke és egész bensője, amit parancsol neki. A viharos érzelmeket áldásos érzelmekké lehet formálni.

Pál hitte, hogy a negatív érzelmek levetkőzhetőek, a pozitív érzelmek pedig felölthetőek. „Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Efezus 4:22–24) Máshol így ír: „Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben” (Kolossé 3:15). A Szentírásból világos, hogy az érzelmek kordában tarthatók, az akarat pedig képes az érzelmek vihara helyett Isten erejének és a hitnek engedelmeskedni.