„Ha Krisztus bennem él, miért gondolkodom és viselkedek még mindig így?” – kérdezheted. Olvasd el egy keresztyén vezető magyarázatát: „Hadd szemléltessem a választ egy asszony történetével, akinek volt egy kis háza… a századfordulón. Meglehetősen vagyonos nő volt, de igencsak a fogához verte a garast… Mindenki meglepődött rajta, amikor az elsők között döntött úgy, hogy bevezetteti az áramot az otthonába. Néhány héttel a bekötés után bekopogtatott hozzá egy villanyóra-leolvasó. Megkérdezte tőle, hogy jól működik-e az áramellátás, mire az asszony biztosította felőle, hogy igen. »Valamit akkor nem értek – folytatta a leolvasó. – Szinte semennyi fogyasztást nem mutat az órája. Használja egyáltalán az áramot?« »Hát persze! – vágta rá az asszony. – Esténként, amikor lemegy a nap, mindig felkapcsolom a villanyt, amíg meggyújtom a gyertyákat; utána persze lekapcsolom.«

Ehhez az asszonyhoz bevezették az elektromos áramot, de ő nem használta ki a benne rejlő lehetőségeket. Rá lett kötve a háza a hálózatra, mégsem történt nála változás. Nem ugyanezt a hibát követjük el mi is? Megváltást nyer a lelkünk, de a szívünk változatlan marad – összeköttetésbe kerülünk az erőforrással, de nem merítünk belőle. Elfogadjuk Krisztustól az üdvösséget, de nem akarjuk, hogy átformáljon bennünket. Alkalmanként felkapcsoljuk a világítást, többnyire azonban beérjük a sötétséggel. Mi lenne, ha felkapcsolva hagynánk a villanyt? Mennyi minden változna meg, ha Krisztus világosságában lakoznánk? Nem kérdés, hogy Istennek komoly terve van velünk. Aki megváltotta a lelkedet, a szívedbe is megújulást szeretne hozni, sőt, egészen át akarja formálni.” Az a terve, hogy megváltottai „hasonlókká legyenek Fia képéhez” (Róma 8:29). Meríts hát ma is a mennyei erőforrásból!