Mindannyian kaptunk ajándékokat, amelyekben hatalmas lehetőségek rejlenek. Sáfárként Isten azt várja tőlünk, hogy szolgáljunk, és használjuk az ajándékainkat. Jézus azért jött, hogy szolgáljon (ld. Márk 10:45), és a mi küldetésünk is ugyanez.

A valódi szolgálat szeretetben égő szívből fakad. Egy belső beállítottságból, amit nem befolyásol sem nehézség, sem próba, sem egyéb kedvezőtlen körülmény. Előfordul néha, hogy szavakban nyilvánul meg, de leggyakrabban cselekedetekben.

Jézus beazonosítja számunkra a valódi nagysághoz vezető utat… Keressük azt, hogy hol tudunk szolgálni, ne pedig azt, hogy nekünk szolgáljanak. Így szól:

„Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek” (János 13:13–15).

Az első évszázadban az utak nem voltak lebetonozva, a gyalogláson kívül egyedül állatok léteztek közlekedési eszközként, és nem voltak Adidas vagy Nike sportcipők. Az emberek szandált viseltek, vagy sok esetben mezítláb jártak, emiatt a talpuk porral, állati ürülékkel vagy egyéb kosszal volt borítva. Mai ésszel fel sem tudjuk fogni, hogy milyen büdös és koszos lehetett a lábuk.

Amikor az emberek beléptek egy tehetős személy otthonába, a szolgák vagy rabszolgák munkája volt megtisztítani mesterük, a családtagok és vendégeik lábát. Egy átlagos felső osztálybeli otthonban számos feladat volt: az istállók takarítása, az ételek elkészítése, a helyiségek rendben tartása, csak hogy egynéhányat említsek. A lábmosás feladata a legalsóbb rendű szolgának volt fenntartva.

Az utolsó vacsora helyszíne is egy ilyen otthon lehetett, mely elég nagy volt ahhoz, hogy Jézus egész csapatát vendégül lássa. Valószínűleg a város legbefolyásosabb otthona lehetett. A tanítványok döbbenetére Jézus nemcsak a tálat és a vizeskorsót vette magához, hanem a köntösét is levette – letéve ezzel tanítói pozíciójának jelképét –, és elkezdte megmosni lábaikat. Teljesen tisztában voltak azzal, hogy mi történik, és hogy ez mit jelképez.

Dióhéjban tehát: ha nagyok akarunk lenni, önkéntesen el kell foglalnunk a legalsóbb rendű szolga helyét.

Ajándékainkat azért kaptuk, hogy szolgáljunk velük, és folyamatosan törekednünk kell a szolgálatkész hozzáállásra.