Az Ézsaiás 61-ben foglyokról és megkötözöttekről olvasunk. Ki a fogoly? Akit akarata ellenére megfosztanak személyes szabadságától – jelen esetben ráadásul igazságtalanul. Nem tettek semmi rosszat, nem büntetésből lettek foglyok, hanem túszként tartják fogva őket, váltságdíjat követelve értük.

Az abúzus bármilyen formája foglyul ejthet, legyen az szexuális jellegű (erőszak, molesztálás, vérfertőzés), fizikai bántalmazás (verés), lelki terror (a domináns partner vagy a gondviselő folyton haragos és leuraló, vagy alkoholista vagy mentálisan beteg), vagy elhanyagolás (a gondviselő megvonja szeretetét, és nem adja meg a megfelelő szintű figyelmet és gondoskodást).

Valódi bűntudatunk akkor támad, ha valami rosszat tettünk az emberek vagy Isten ellen. Ezzel szemben hamis bűntudat akkor támad, ha ellenünk tett valaki valamit, de azt mondja vagy azt érezteti, hogy ezért mi vagyunk a hibásak. Azok között, akiket valamilyen abúzus ért, ez nagyon általános; sokaknál megfigyelhető volt, akik felé az évek során szolgáltam*. Ezzel a bántalmazó felmenti magát minden felelősség alól. Aztán általában folytatja tovább magatartását, és bántalmaz valaki mást.

Miért hiszünk neki, amikor azt mondja, hogy az egész a mi hibánk? Talán azért, mert gyermekként felnézünk a felnőttekre és hiszünk nekik. Azt gondoljuk, hogy amit ők mondanak, az igaz.

Íme néhány dolog, amit bántalmazott emberektől hallottam:

• „Biztosan nagyon rossz voltam, azért vert apám folyton. Biztosan megérdemeltem. Azt mondta, sosem tanulok a leckéből. Biztos igaza volt. Azt mondta, hogyha elmondom anyámnak, akkor anyám el fogja hagyni őt és engem, és ez az én hibám lesz.”
• „Biztosan én tehetek róla, hogy a nagybátyám szexuálisan zaklatott, mert azt mondta, hogy nagyon kihívóan viselkedtem vele hétéves koromban. Azt mondta, hogy én akartam, hogy megöleljen és megérintsen. Azt mondta, ő ezzel mutatta ki, hogy szeret engem. Azt mondta, hogy nem szabad elmondanom senkinek, különben az emberek tudni fogják, hogy én csábítottam őt erre.”
• „Apám azt mondta, hogy ez a mi kis titkunk. Az apák így mutatják meg gyermekeiknek, hogy mennyire szeretik őket. Ha bárkinek elmondanám a mi kis titkunkat, azok nem értenék meg, és valami rossz történne velem.”
• „Amikor anyám átküldött a szomszédba valamiért, tudtam, hogy a szomszéd be fog vinni a kerti sufniba, és molesztálni fog. Miért mentem át? Miért nem mondtam nemet? Miért nem mondtam el anyámnak? Biztosan az én hibám volt.”

Az a baj, hogy elhittük a hazugságokat, amelyeket bántalmazóink mondtak. Arra számítottunk, hogy a felnőttek és a barátaink igazat mondanak. Abban bíztunk, hogy szüleink, gondviselőink megmentenek minket, vagy maguktól kitalálják, mi a baj.

A bántalmazók hazudnak nekünk. Ha valakinek folyamatosan hazudnak, egy idő után elhiszi azt
– tévhitté válik benne, és a tévhitből fakadó meggyőződés rossz döntésekre veszi rá.

Dél-Afrikában találkoztam egy nagyon elgyötört zulu lánnyal, akinek meghalt az édesanyja. A nővére folyton őt hibáztatta az édesanyjuk haláláért. Amikor megkérdeztem, mibe halt bele az édesanyja, azt mondta: „alkohol miatti májkárosodásba”. Az édesanyjuk halálakor a nővére egy baráti családnál volt. Igazából sohasem volt otthon, mindig a testvérére hagyta beteg édesanyjuk gondozását.

Megkérdeztem a lánytól, hogy mikor lett az anyjuk alkoholista? „Még a férjhez menetele és a mi megszületésünk előtt” – felelte a lány.

Megdöbbentem azon, hogy ennek ellenére azt hiszi, hogy ő a hibás. „Már hogy lenne a te hibád? – kérdeztem. – Az édesanyád volt a felelős a saját egészségéért. Jóval azelőtt, hogy megszülettél volna, azt választotta, hogy tönkreteszi a testét az alkohollal.”

A lány csak zokogott. Időbe és sok imádságba telt, míg el tudta engedni a felelősséget, míg át tudta adni Jézusnak, amit magára vett. Magára vette a felelősséget, mert a nővére őt hibáztatta, de Jézus megszabadította őt a hamis bűntudattól. Számomra nyilvánvaló volt, hogy a nővére is bűntudatot érzett, mert nem volt otthon az édesanyjuk betegsége alatt, és a saját bűntudatát adta tovább a húgának, hogy a magáétól így szabaduljon.

Tettél ilyet? Előfordult, hogy magadra vállaltad a felelősséget valamiért, amiért nem kellett volna magadat okolnod?

Imádkozz így:

Jézus, kérlek, juttasd eszembe azokat az eseteket, amikor valaki más helyett magamat hibáztattam! (Hagyj időt arra, hogy a Szentlélek eszedbe juttassa azt, aki miatt terhet hordozol – valakit, akinek a jólléte vagy akinek a halála miatt felelősnek érzed magad.) Eléd hozom őt, Jézus, ide, a kereszthez. Úgy döntöttem, hogy elengedem őt. (Mondd ki hangosan a nevét, és jelentsd ki: „Nem vagyok felelős X.Y.-ért. Most átadom őt neked, Jézus.”)

*(Részlet Jeannie Morgan: Let the Healing Begin [Engedd, hogy a gyógyulás elkezdődjön!] c. könyvéből.)