„Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” (Efezus 4:32)

Henri Nouwen írja: „Mindannyian sebzettek vagyunk. Ki sebesített meg? Azok, akiket szeretünk, és azok, akik szeretnek minket. Ha úgy érezzük, elutasítottak, elhagytak, kihasználtak, manipuláltak vagy erőszakosan bántak velünk, azt általában hozzánk közel álló emberek tették: szüleink, barátaink, házastársunk, gyermekeink, tanáraink, lelkészeink. Ezért olyan nehéz megbocsátanunk. Megsebezték a szívünket! Sírva kiáltunk: »Te, akitől azt vártam, hogy mellettem állsz, cserben hagytál! Hogyan tudnám ezt valaha is megbocsátani neked?«

Bár a megbocsátás talán lehetetlennek tűnik, Istennel semmi sem lehetetlen! Ő, aki bennünk él, mindannyiunknak megadja kegyelmét, hogy túllépjünk sebzett énünkön, és azt tudjuk mondani: »Krisztus nevében megbocsátok neked.«

De ne feledd, a megbocsátásnak két oldala van: adjuk és kapjuk. Bár első pillantásra úgy tűnik, megbocsátani nehezebb, gyakran azért nem vagyunk rá képesek, mert mi magunk nem fogadtuk el a bűnbocsánatot – nem bocsátottunk meg magunknak! Csak azok találnak belső késztetést arra, hogy másoknak is megbocsássanak, akik már megízlelték a bűnbocsánat örömét.

Miért olyan nehéz a bűnbocsánatot elfogadnunk? Mert nehéz elismernünk: »A bocsánatod nélkül még mindig kihat rám, ami kettőnk között történt. A szabadságomhoz és a gyógyulásomhoz a segítségedre van szükségem.« Ehhez nemcsak azt kell beismernünk, hogy sérelem ért, de alázattal azt is be kell látnunk, hogy függünk attól, aki ártott nekünk. Azonban csak akkor tudunk megbocsátani másoknak, ha mi magunk már elfogadtuk a bűnbocsánatot!”