Az egyik legnyugtalanítóbb mondat, amivel életünk során találkozhatunk, nagyon rövid, mégis képes egy pillanat alatt elcsüggeszteni minket. Így hangzik: „Nem.” Gyerekként sokat használjuk, legtöbbünknek ez a legelső szava. Dacolunk a világgal, már gyerekként is.

Amikor azonban rólunk van szó és a vágyainkról, nemleges választ nehezen fogadunk el.

Még akkor is, ha ez a válasz Istentől érkezik.

Volt már, hogy imádkoztál valamiért, és Isten hallgatott, vagy másképp válaszolt, mint vártad? Talán jelenleg is ez nyugtalanít. Isten nem mindig adja meg azt, amire olyan kétségbeesetten vágyunk. Vagy még nem. Nem most. Vágyaink néha beteljesületlenek maradnak.

„Miért?” – kérdezgetjük. Ám a valódi kérdés inkább az: „Mit kezdünk ezekkel a vágyakkal?” Általában még jobban rágörcsölünk, még erősebben sóvárgunk, még inkább könyörgünk Istenhez, és még többet kesergünk amiatt, hogy még mindig nem adta meg azt, amire vágyunk. Ez a szorítás azonban végzetes lehet.

Egy nap egy kígyó tévedt be az asztalosműhelybe.

Ahogy tekeredett, véletlen rácsúszott a fűrészre, és megvágta magát. Ijedtében elkezdte a fűrészt mardosni. Ettől egyre jobban vérezni kezdett. Egyre rémültebbé vált, és ösztönösen rátekeredett a fűrészre, hogy azt testével megfojtsa. Egyre szorosabban tekeredett a fűrészre, és ezáltal egyre mélyebb sebeket ejtett önmagán. A végén elvérzett, és kimúlt.³²

Jakab ezt így fogalmazza meg: „Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz” (Jakab 1:14–15).

A vágyainknak éle van: minél jobban szorítjuk őket, annál több kárt tudnak okozni.

Akármennyire vágysz is arra a dologra, Isten arra hív, hogy engedd el, és nyugodj meg Őbenne.

Így tett Dávid, a zsoltáros is: „…lecsendesítém és elnémítám lelkemet. Amilyen az elválasztott gyermek az anyjánál; mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem” (Zsoltárok 131:2 Károli).

Az elválasztás élményét minden szoptató édesanya ismeri, és minden csecsemő átéli. A babát fokozatosan le kell választani az anyatejről, hogy más enni- vagy innivalót kaphasson. Az elválasztás szó angolul „wean”, jelentése: megelégedés vagy beteljesedés.³³ Így van ez velünk is.

Az elválasztott gyermek nem kaphat már hőn áhított anyatejet, de megvigasztalódhat édesanyja karjaiban, testének melegétől. Gyönyörű ez a kép, amit a Biblia használ! A mi lelkünk is úgy viselkedik sokszor, mint egy síró csecsemő. Nekünk is fokozatosan meg kell tanulnunk, hogy nem mindig kaphatjuk meg azt, amire vágyunk, vagy nem úgy, ahogyan elképzeltük, de mindig megelégedést találhatunk Istenben, megvigasztalódhatunk az Ő jelenlétében.

Ő mindig közel van, és Ő mindig elég.

Legyen hát Ő a legfőbb vágyad, és tudd: nem von meg tőled semmi jót – kivéve, ha még jobbat tartogat!