Amikor váratlanul baj köszönt ránk, amikor rossz dolgok történnek velünk vagy a szeretteinkkel, a világ egy fenyegető hellyé változik a szemünkben, ahol a legrosszabb is bármikor bekövetkezhet. A megrázkódtatások idején kételkedni kezdünk Isten jóságában és gondviselésében. Hol volt Isten? Egy pillanatra nem figyelt oda? Kiestem a látószögéből?

Mindazok után, ami velem történt, én is feltehetném ugyanezeket a kérdéseket. Isten azonban már azelőtt választ adott rájuk, mielőtt feltehettem volna őket. Bizonyság lett a megrázó élményből!

Néhány órával az eszméletvesztésem előtt ugyanis történt valami, aminek – tudtomon kívül – nagy jelentősége volt. Stresszes, nehéz időszak volt mögöttem, így hát testileg-lelkileg kimerülve egy kicsit félrevonultam. Késztetést éreztem arra, hogy zsoltárokat olvassak fel hangosan. Különös, de miután az egyik végére értem, már tudtam, melyik lesz a következő anélkül, hogy konkrétan ismertem volna, miről szól az adott zsoltár. Teljes szívvel, könnyek között mondtam fel egyik zsoltárt a másik után, míg végül mély nyugalom öntött el. Csendes békességgel a szívemben lélegeztem fel – nem is sejtve azt, hogy néhány óra múlva a halál árnyékának völgyében fogok járni.

Nem volt véletlen az, amit ekkor spontán elhatározásból tettem, ahogyan az sem, hogy kristálytisztán vissza tudtam idézni – még az ájulást követő lábadozás ideje alatt is –, pontosan melyik zsoltárok hangzottak el, és milyen sorrendben: 27., 23., 139., 16., 18., 116., 118. és végül a 121.

A legelső felismerésem a mentőautóban történt, úton a sürgősségire. A 118. zsoltár 17. verse jutott eszembe, ami így hangzik: „Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit!” Ezt aznap, pár órával a halálközeli élményem előtt kimondatta velem az Úr hangosan. Az élet igéit vallottam meg már előre, anélkül hogy tudtam volna: a halállal fogok farkasszemet nézni. Ám az Úr tudta!

A következő felismerésem otthon történt, másnap reggel. Kikerestem a Bibliámból az összes zsoltárt, amit akkor, azon a délutánon felolvastam, és zokogásban törtem ki, mert kivétel nélkül mind tartalmazott olyan részeket, amelyek éppen arra vonatkoznak, ami velem történt. Pontosan ezeket a zsoltárokat kellett felolvasnom! Én nem is sejtettem, de az Úr tudta. Hűségében utat készített nekem, ahogyan Pál írja: „Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni” (1Korinthus 10:13).

Ez a halálközeli élményem harmadik, és egyben legfőbb tanulsága: az Úr mindent kézben tart.

Ő tud rólad. Ahogyan tudott rólam is.

Ne gondold, hogy ami veled történik, az vak véletlen, a sors iróniája vagy tragikus hiba, mert az Úr nem figyelt eléggé! Hinned kell, hogy van Isten az égben, aki mindent az irányítása alatt tart! Soha semmi sem történhet velünk az Ő tudta nélkül.

A bajok között is Ő irányít: reményteljes üzenetté formálja életed mélypontjait.

Töltse hát el béke a szívedet, és pihenj meg a Mindenható tenyerén!