A csend jó dolog. A legszebb változások csendben mennek végbe: csendben csírázik a mag, csendben nyílik a virág, csendben gyümölcsöznek a fák, csendben fejlődik az élet az anyaméhben.

A hernyó lepkévé válása sem hangos, harsány esemény, senki sem tapsol neki, amikor bebábozódik, halkan érik gyönyörű pillangóvá.

A csendben csodálatos dolgok történnek.

Miért esik hát nehezünkre elcsendesedni?

Okolhatjuk ezért a technológia uralta 21. század instant jellegét; a mi eszeveszett tempót diktáló, felgyorsult világunkat; a társadalmat, amelyben folyton bizonyítani kell; a teljesítménykényszert, ami a munkahelyen vár; a feszültséget, ami pedig otthon, a mindennapi teendők szűnni nem akaró sorát; a túlhajszolt lelkünk állapotát; az aggodalmaink fojtogató jelenlétét… Érthető, hogy úgy érezzük, mindez ellehetetleníti az elcsendesedést. Nyugtalan lélekkel senki sem szeret csendben lenni. Zenét, rádiót, podcasteket hallgatunk, tv-t, sorozatokat, TikTok-videókat nézegetünk, telefonon beszélgetünk, csak ne kelljen egyedül maradnunk a saját lelkünkkel.

Pedig a nyugtalan lélek számára éppen a csend jelenti a gyógyírt. A csend teremti meg az Úrral való találkozás lehetőségét. Gondolj csak Illésre! Amikor az Úr a megfáradt, kiégett állapotban lévő Illés szívére akart beszélni, nem kiabált, nem mennydörgött az égből, hogy dörgedelmes szóval kirázza őt a letargiából, a depresszióból, épp ellenkezőleg: „lejjebb vette a hangerőt”. Azt olvassuk: „…amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott” (1Királyok 19:11–12). Az Úr halk, szelíd hangja – ez hozta el a változást! Ez késztette Illést arra, hogy kijöjjön a barlangból, ahol már a saját halálát kívánta. Ez hozta őt vissza az életbe, a mélypontról ez emelte fel!

Csodát élhetsz át te is, ha nem félsz többé a csendtől: Isten közel hajol hozzád, és megszólít. Az Ő hangja halk, szelíd hang – zajos mindennapjaink, zakatoló elménk, rohanó életvitelünk sajnos gyakran elnyomja, túlharsogja. Pedig nincs más, ami nagyobb békét és biztonságérzetet adhatna, mint a jó pásztor hangja.

Ha eltévedt báránynak érzed magad, hazaterel.

Ha döntések labirintusában vesztegelsz, irányt mutat.

Ha félelmek gyötörnek, megnyugtat.

Ha összetörtél, megvigasztal, és újra összerak.

Ha már-már feladnád, erőt és reményt ad továbbmenni.

Az Úr hangja a legszebb dallam, amit valaha is hallgathat a szíved. János sok vizek zúgásához hasonlítja (ld. Jelenések 1:15). Álltál már zubogó vízesés mellett? Megnyugtatott a zúgása? Ilyen és ennél még sokkal lenyűgözőbb élmény az Úr hangját hallgatni!

Ez a csoda vár rád, ha elcsendesedsz. „Légy csendben és várj az Úrra!” (Zsoltárok 37:7)