„Ha apám, anyám elhagyna is, az Úr magához fogad engem.” (Zsoltárok 27:10)

Halál vagy válás megfosztott a szüleidtől? Még mindig gyászolod az elveszített öleléseket és a bicikli nélküli születésnapokat? Az ilyen veszteségek azt eredményezhetik, hogy egész életedben küzdesz azért, hogy önazonosságra találj. Ha úgy nősz fel, hogy vég nélküli veszekedéseket hallgatsz, de sosem látod a szeretet megnyilvánulásait, könnyen azt gondolhatod, hogy ez a normális, később pedig azt kérdezed magadtól: „Hogy kell szülőnek lenni? Miért érzem még mindig úgy magam, mint egy elveszett gyerek?” Dávid azt mondta: „Apám és anyám elmentek, és elhagytak, de Isten befogadott” (Zsoltárok 27:10 TM). Milyen csodálatos! Isten átölel és meggyógyítja sebeidet. Ha fájdalmaid vannak, lefeküdhetsz a díványára, és Ő csodálatos tanácsadó lehet számodra (ld. Ézsaiás 9:6).

Amikor árvának érzed magad, Ő Örökkévaló Atyáddá tud lenni, aki nem hagyja el gyermekeit, bármi történjék is. Vele mindig biztonságban vagy, Ő megvéd, mert ez az, amit egy szerető apa tesz. Az ő gyermeke vagy, és ez azt jelenti, hogy ha valami fontos neked, az neki is fontos. Mi több, Ő olyan embereket tud az életedbe küldeni, akik azzá az apává, anyává, fiú- vagy lánytestvérré lehetnek számodra, akikre mindig is vágytál. Hallgasd csak: „Árváknak Atyja, özvegyek védője az Isten…” (Zsoltárok 68:6). Ne hagyd, hogy veszteségeid annyira lekössék figyelmedet, hogy ne vedd észre az ő munkáját, vagy ne ismerd fel azokat, akiket Ő küld, hogy jobbá lehessen az életed!

Imádkozz így:

Uram, nem akarok többé áldozat lenni, inkább győztes Tebenned! Ha fel tudod kelteni a napot reggel, akkor jó híreket is tudsz hozni az életembe, és békét tudsz teremteni bennem. Segíts, hogy felül tudjak emelkedni a múltam dolgain, amelyek azt mondják, hogy nem lehet jó életem, hiszen Jézusban lehet! Uram, taníts meg utaidra, segíts, hogy több időt fordítsak arra, hogy jobban megismerjelek, és életörömem rád épülhessen! Jézus nevében. Ámen!