„…pillanatnyi könnyű szenvedésünk… örök dicsőséget szerez nekünk” (2Korinthus 4:17)

Vannak időszakok az életünkben, amikor minden próbálkozásunk rosszra fordul. Lehet, hogy a hited erős és az elkötelezettséged mély, a balsors mégis bekopog az ajtódon. Az ima ereje megerősít és megszilárdít ezekben az időkben. Ám nem kérheted imádságban, hogy tűnjön el ez az életszakasz. Istennek célja van azzal, hogy nem engedi, hogy mindig sikeres legyél. A valódi növekedés egyaránt megkívánja a küzdelmes és a sikeres időszakokat is. A küzdelmes időszak letöri a saját képességeid miatt érzett büszkeségedet, növeli Istentől való függésedet, és arra késztet, hogy Pállal együtt ezt mondd: „Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak… a mi alkalmasságunk az Istentől van” (2Korinthus 3:5). Ezek alázatra késztető események, de szükség van rájuk. Az életünk olyan, mint egy fa: télen csendben felfrissül, megerősödik, felkészül a következő évszakra, hogy termékeny lehessen. Ha visszanézel életed teljesítményeire, észre fogod venni, hogy időszakosak. Vannak esős, és vannak napfényes időszakok, és minden időszak valamilyen fontos célt szolgál. Ezért hiba maradandó döntést hozni átmeneti körülményekre vagy változó érzelmekre alapozva: „…mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2Korinthus 4:18). A mulandó szó azt jelenti, hogy „változásnak alávetett”. Nyugalom, nem mindig lesz így, ahogy most van! Időnként a helyzet nem kíván azonnali cselekvést, inkább türelemre int és bizodalomra Istenben. Pál azt írja: „…a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk”. Olyan módokon, amiket talán nem is értesz, Isten ma is a te javadra alakítja a körülményeket.