
„Tudom, mi a tervem… reményteljes jövő az, amit nektek szánok.” (Jeremiás 29:11)
Három újabb javaslat a múltad kezelésére:
1) Gyakorold az elfogadást! Mialatt Helen Roseveare Kongóban dolgozott misszionáriusként, brutálisan megerőszakolták. Később így vallott: „Fel kell tennem magamnak a kérdést: Meg tudom-e köszönni Istennek, hogy megbízott ezzel a tapasztalattal, még akkor is, ha sosem mondja meg, miért történt?” A bizalom titka nem a válaszokban rejlik, hanem az elfogadásban! Azt a tudást jelenti, hogy bármi legyen is az, ami történt, történik vagy történni fog, Isten irányítása alatt van! Vagy erős elhatározással eldöntöd, hogy újra nevetni fogsz, vagy siránkozhatsz egész életeden át, panaszkodva, hogy igazságtalan volt hozzád az élet.
2) Temesd el a múltat vagy együtt élhetsz a kísérteteivel! Régi sebeket boncolgatni olyan, mint ugyanazt a filmet újra és újra megnézni, azt remélve, hogy másképp fog végződni. Tanulj belőle, és lépj tovább! Nem attól fulladsz meg, hogy a vízbe esel, hanem ha a vízben maradsz.
3) Hagyd abba a vádaskodást, puszta időpocsékolás! Amikor magadat vádolod, megsokszorozod a bűntudatodat, lecövekelsz a múltban, és tovább rontod az amúgy is alacsony önértékelésedet. Ha Istent vádolod, megfosztod magad az egyetlen erőforrástól, kétely veszi át a bizalom helyét, és meggyökerezik benned a keserűség, amely cinikussá tesz. Ha másokat hibáztatsz, növeled a közöttetek levő távolságot, elszalasztva az egyetlen működőképes lehetőséget, a megbocsátást.
„Kevés emlékem van a gyerekkoromból. Azt tudom, hogy kilencévesen próbáltam meg először öngyilkos lenni…”
Isten hangjának felismeréséhez a kulcsot ezek a szavak adják…
„Kevés emlékem van a gyerekkoromból. Azt tudom, hogy kilencévesen próbáltam meg először öngyilkos lenni…”
Isten hangjának felismeréséhez a kulcsot ezek a szavak adják…