„...biztosan utoléred, és még kiszabadíthatod őket.” (1Sámuel 30:8)

Miután mindent elveszített Ciklágban, Dávid mondhatta volna: „Azt hiszem, inkább itt maradok ebben a barlangban életem végéig, és hagyom, hogy Saul legyen a király.” Ehelyett megkérdezte Istent, hogy mit tegyen, és Isten azt mondta: „Vedd őket üldözőbe! Utoléred őket, és kiszabadítod a foglyokat” (1Sámuel 30:8 SZIT). Amikor Dávid eszerint cselekedett, mindent visszakapott, amit elveszített, és helyreállt uralma.

A tettrekészségben erő van! Egyetlen lépés előre elég ahhoz, hogy elvegye a kudarc romboló erejét. A kudarc azért tud megbénítani, mert nem szánunk időt arra, hogy megértsük, miért is vallottunk kudarcot, és nem teszünk semmit azért, hogy változtassunk ezen. Inkább valami külső erőre vagy kívülálló személyre várunk, hogy megmentsen minket, miközben Isten egész idő alatt cselekvésre hív. Ha attól félsz, hogy kudarcot vallasz, akkor a legrosszabb, amit tehetsz, hogy nem teszel semmit. A balsiker óriási ösztönzőerő lehet, különösen amikor olyan változtatásra késztet, amely a megértés új szintjére juttat.

David Burns pszichológus a következőket írja arról, amit ő „a fásultság körforgásának” nevez: „Amikor kihívással nézek szembe, és semmit sem teszek, ez olyan eltorzult gondolkodáshoz vezet, mint hogy tehetetlen, reménytelen és változásra képtelen vagyok. Ezek pedig kártékony érzésekhez vezetnek; erőtlenség és motivációvesztés, sérült önbecsülés és levertség érzése. Végül saját magunknak ártunk a halogatással, kikerüléssel és meneküléssel. Ezek a negatív érzelmek egymást erősítik, és az egész körforgás örvényként vezet lefelé.”

Ha cselekszel és győzöl, az csodálatos. Ha cselekszel, de elbuksz, az fájdalmas ugyan, de nem kudarc. Az igazi kudarc az, amikor egyáltalán nem cselekszel!