Amikor követed Istent, és elindulsz „nem tudva” annyit, amennyit szeretnél, ő mindig csak a legszükségesebb információkkal lát el.

Tizenéves koromban Belfastban mindenhová kerékpárral jártam, munkába, gyülekezetbe, mindenhová. Nagyon szegények voltunk, ezért nem állt rendelkezésemre más közlekedési eszköz. Ez edzésnek is jó volt, és nem voltam a buszmenetrendek zsarnokságához kötve, de ami a legjobb, nem kellett sem benzint vennem, sem biztosítást fizetnem. Arra emlékszem a régi kerékpáromról, hogy az első lámpája sosem világított egy-két méternél messzebb. Érted már a lényeget? Így vezet minket Isten is, egyszerre csak néhány méternyire!

Ábrahám engedelmeskedett, „és elindult, nem tudva, hova megy.” Nem kapott folyamatábrát vagy autós térképet, csak egy parancsot, hogy hagyja el azt a helyet, ahol addig élt, és induljon el Kánaán felé. Később kapott egészen konkrét útmutatást is, de csak akkor, mikor már mozgásban volt, és engedelmesen megtette azt, amit Isten korábban mondott neki.

Ábrahám nem tudta, hová megy – de azt tudta, hogy el kell hagynia azt a helyet, ahol volt! Ha csak annyit tudsz, hogy nem maradhatsz ott, ahol most vagy, ez már elég ahhoz, hogy elindítson a megfelelő irányba.

„A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről.” (1Mózes 22:4) Ha megkérdeztük volna Ábrahámot útjának első két napján, hogy tudja-e, hogy néz ki az a hely, ahová tart, nem tudott volna válaszolni. Csak annyit tudott, hogy Isten útmutatását követi.

No, és mi történt akkor, amikor odaért? „Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban.” (1Mózes 22:13) Isten a végsőkig próbára tette Ábrahám hitét. Csak akkor, mikor már kész volt a tőrt szeretett fia, Izsák szívébe szúrni, akkor mondta neki Isten: „Állj!” Talán emberáldozatot követelt Isten? Nem, csak tudni akarta, hogy van-e bármi, amit Ábrahám jobban szeret nála. Ábrahám bebizonyította, hogy nincs semmi ilyen, így Isten tudta, hogy rábízhatja határtalan áldásait.

Figyeld meg azt is, hogy a kos „szarvánál fogva [volt] fönnakadva a bozótban”. El akart menekülni, de nem tudott. Nem hagyhatta el azt a helyet, amíg Ábrahám meg nem érkezett. Értsd meg ezt: senki sem veheti el, amit Isten számodra készített. Nem kell bizonyos személyek után szaladgálnod, azt remélve, hogy náluk van jövőd kulcsa. Nem kell aggodalmaskodnod, sem pedig azzal próbálkoznod, hogy valamiképpen előnyödre befolyásold a körülményeket. Míg Ábrahám a hegy egyik oldalán tartott felfelé, addig a kos a másik oldalon kapaszkodott fel, Isten pedig úgy intézte, hogy a csúcson találkozzanak. Ezért nevezte el Ábrahám ezt a különleges helyet így: „Jahve Jire”, ami azt jelenti: „Az Úr gondot visel” (1Mózes 22:14 NIV).

Az Úr nemcsak a megnyíló lehetőségeken keresztül vezet – mint ahogyan Ábrahám előtt is megnyitotta Kánaán földjét, hanem olykor azzal is, hogy bezár előttünk ajtókat. Hogy miért és hogyan teszi, arról a következő napon olvashatunk.