Isten nélkül csak önző szeretettel tudunk szeretni – olyannal, amit nem tudunk úgy adni, hogy ne fogadják el vagy ne viszonozzák. Az isteni szeretet, az agapé azonban a választól függetlenül szeret. Ez az a szeretet, amit Jézus kiárasztott, amikor megbocsátott a kereszten.

Volt olyan idő, amikor minden tőlem telhetőt megtettem, hogy kimutassam a szeretetemet egy bizonyos ember iránt, de úgy tűnt, hogy minden alkalommal, amikor szeretettel közeledtem felé, ő kritikával és nyers bánásmóddal vágott vissza. Majd egy napon elegem lett.

Panaszkodtam Istennek: – Elegem van. Szólj hozzám ezzel kapcsolatban, Atyám! Minden alkalommal, mikor a Te szeretetedet mutatom ennek az embernek, csak haragot vág vissza az arcomba!

Az Úr elkezdett beszélni hozzám: – John, fel kell építened az Isten szeretetébe vetett hitedet!

– Ezt hogy érted? – kérdeztem.

– „Mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet. A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Galata 6:8–9)

Meg kell értened, hogy ha Isten szeretetét veted, akkor azt fogod aratni is. Fel kell építened a hitedet ebben a szellemi törvényszerűségben – még ha nem is arról a mezőről aratod, amelybe vetetted, vagy nem olyan hamar, mint azt szeretnéd.

Az Úr így folytatta: – Azon az órán, amikor a legnagyobb szükségem volt rájuk, a legjobb barátaim elhagytak engem. Júdás elárult, Péter megtagadott, a többiek pedig az életükért futottak. Csak János követett távolról. Több mint három éven át gondoskodtam róluk, etettem és tanítottam őket. De amikor meghaltam a világ bűneiért, megbocsátottam. Elengedtem mindnyájuk bűnét – a barátaimtól, akik elhagytak engem, a római őrig, aki keresztre feszített. Nem kértek bocsánatot, de Én ingyen adtam nekik. Hittem az Atya szeretetében. Tudtam, hogy mivel Én szerettem, azért szeretetet fogok aratni a királyság sok fiától és lányától. Az Én szeretetáldozatom miatt ők szeretni fognak Engem.

Azt mondtam, hogy „szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, a kik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekeszik-é?” (Máté 5:44–47 Károli).

Rájöttem, hogy a szeretet, amit adok, vetés a Léleknek, és végül le fogom aratni annak a szeretetnek a gyümölcseit. Nem tudtam, honnan, de azt tudtam, hogy el fog jönni az aratás. Már nem éltem meg kudarcként, amikor a szeretetet nem kaptam vissza attól, akinek adtam. Ez szabaddá tett arra, hogy még jobban szeressem az illetőt.

Ha még több keresztény ismerné fel ezt az igazságot, akkor nem adnák fel és nem sértődnének meg. Általában nem ebben a szeretetben járunk, hanem önző szeretetben, s ezért könnyen csalódunk, amikor nem teljesülnek az elvárásaink.

Ha vannak elvárásaim bizonyos emberekkel kapcsolatban, akkor ők csalódást tudnak nekem okozni, méghozzá olyan mértékben, amennyivel kevesebbet teljesítettek az elvárásaimnál. Ha nincsenek elvárásaim valakivel kapcsolatban, akkor bármit is kapok, az áldás, és nem olyan valami, amivel tartozott. Előkészítjük magunkat a sértődésre, ha elvárunk bizonyos viselkedést azoktól, akikkel kapcsolatban vagyunk. Minél többet várunk el, annál nagyobb a sértődés lehetősége.

 

Továbbadnád ezt az értékes üzenetet? Vagy nyomtatott formában olvasnád a teljes tartalmat?

Rendeld meg „Kiút a sértődöttség csapdájából" című kiadványunkat itt: maiige.hu/kiut