Miközben olvasod József történetének magyarázatát, valószínűleg már ismered a kimenetelét. Nagyon biztató történet, ha tudod a végét. De József nem így élte meg. Úgy tűnt, hogy soha nem fogja látni az apját, és nem fog beteljesedni az Istentől kapott álma. Szolga volt egy idegen országban. Nem hagyhatta el Egyiptomot. Egy másik ember tulajdonává lett egész életére.

Józsefet egy Potifár nevű férfinak adták el, aki a fáraó főembere, a testőrök parancsnoka volt. Körülbelül tíz évig szolgálta. Soha egyetlen szót sem hallott a családjáról, és tudta, hogy az apja azt hitte, meghalt. Az életük nélküle folytatódott. József nem reménykedhetett abban, hogy az apja majd megmenti.

Ahogy múlt az idő, József kedvessé lett az uránál, és jó bánásmódban részesült. Potifár a háztartása és minden vagyona fölé helyezte őt. De amikor József körülményei javultak, valami nagyon rossz kezdett fortyogni az ura feleségében. Vágyakozó szemeket vetett rá, és házasságtörést akart elkövetni vele. Naponta megpróbálta elcsábítani, de ő visszautasította. Egy napon egyedül maradt vele a házban, sarokba szorította, és követelte, hogy feküdjön le vele. József visszautasította és elfutott, a ruháját a nő összeszorított kezében hagyva. Ez szégyen volt a nőre nézve, aki azt kiáltotta: „Megerőszakolt!” Potifár pedig Józsefet a fáraó börtönébe záratta.

A fáraó börtöne egyáltalán nem olyan volt, mint a mostani civilizált épületek. Nem volt napfény vagy konditerem, csak egy földbe vájt szoba vagy gödör, világosság és meleg nélkül. A körülmények a durva és az embertelen szint között mozogtak. Éppen annyi ételt adtak nekik, hogy életben maradjanak és szenvedhessenek. A 105. zsoltár 18. verse szerint József lábait bilincsbe zárták, hogy fájjanak, őt magát pedig vasra verték. Azért vetették ebbe a tömlöcbe, hogy meghaljon.

Ha egyiptomi lett volna, talán adódik némi esélye arra, hogy kiszabadul, de külföldi szolgaként, akit erőszakkal gyanúsítottak, szinte semmi reménye nem volt. Ennél rosszabb már nem létezhet. József olyan mélyre jutott, amennyire csak lehetett.

Hallod a gondolatait annak a tömlöcnek a dohos sötétjéből?

– Őszintén és becsületesen szolgáltam az uramat több mint tíz éven át. Hűségesebb voltam, mint a felesége. Hűséges maradtam Istenhez és az uramhoz. Naponta elkerültem a paráznaságot. És mi a jutalmam? Egy tömlöc!

Úgy látszik, minél inkább azt akarom tenni, ami jó, annál rosszabb lesz. Hogyan engedhette meg ezt Isten? Lehetséges, hogy a testvéreim ellopták az Istentől kapott ígéretemet? Ez a hatalmas, szövetséges Isten miért nem avatkozott közbe az érdekemben? Így törődik egy szerető, hűséges Isten a szolgáival? Miért én? Mivel érdemeltem ezt ki?

Biztos vagyok benne, hogy ezekkel vagy hasonló gondolatokkal küszködött.

Nagyban korlátozták a szabadságát, de ahhoz még mindig volt joga, hogy eldöntse, hogyan reagál mindarra, ami történt vele. Megsértődik és keserű lesz a testvéreivel, majd végül Istennel szemben? Felad minden reményt, hogy az Istentől kapott ígéretei beteljesednek, és megfosztja magát az életösztöne utolsó szikrájától?

El tudom képzelni, hogy Józsefnek mindvégig eszébe sem jutott, hogy Isten így készítette fel arra, hogy uralkodjon. Megtanulta az engedelmességet a szenvedéseiből. A testvérei mesterien használt eszközök voltak Isten kezében.

 

Továbbadnád ezt az értékes üzenetet? Vagy nyomtatott formában olvasnád a teljes tartalmat?

Rendeld meg „Kiút a sértődöttség csapdájából" című kiadványunkat itt: maiige.hu/kiut