Egy modern fordítás így fogalmazza meg ugyanezt: „Mert a száj arról beszél, amivel a szív tele van.” Más szavakkal a szív túlfolyó szelepe a száj. Bármi is jön ki a szájon, a túlfolyó szelep a szív tartalmát mutatja meg.

A mindennapi életben hiába állítjuk egy víztározó vizéről azt, hogy tiszta, amikor a túlfolyó szelepen homok és gombaképződmények jelennek meg. Ebből mindenki tudni fogja, hogy a tározóban homoknak és gombáknak kell lenni. Így van ez a szívünk tartalmával is.

Ha a szívünk hittel van teli, akkor az abban jut kifejezésre, amit kimondunk, abban hiszünk. Ellenben, ha kétségbeesés vagy hitetlenség szavai jönnek ki a szánkon, az kétségtelenül megmutatja, hogy a szívünkben kételkedés vagy hitetlenség van.

Észak-Afrikában a második világháború idején a brit hadseregben együtt dolgoztam egy skót orvossal, aki a vérhasban szenvedők részlegének volt a vezetője. Minden reggel két rövid mondattal kezdte a vizitet: „Hogy érzi magát, mutassa a nyelvét!” Amikor naponta részt vettem ezen az orvosi viziten, észrevettem, hogy az orvosnak sokkal többet mondott a nyelv állapota, mint amit a beteg a „Hogy érzi magát?” kifejezésre mondott.

Azóta többször elgondolkoztam ezen. Valószínűleg ugyanez igaz az Istennel való kapcsolatunkra is. Beszélhetünk neki a szellemi életünk saját véleményünk szerinti állapotáról, de végső soron Isten is aszerint ítél meg bennünket, mint ahogyan az orvos tette: elsősorban a nyelvünk állapota alapján.

Amikor Pál apostol a megváltásunk alapkövetelményeit magyarázza, azonos hangsúlyt tesz a szívben lévő hitre és a szájjal való megvallásra: „Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre” (Róma 10:8–10). [...] Ahhoz, hogy Isten Igéje bekerüljön a szívünkbe, azt először a szánkkal meg kell vallani. Minél állhatatosabbak vagyunk a megvallásban, annál inkább gyökeret ver az a szívünkben. Ha pedig már létrejött a hit a szívünkben, nem kell tudatos erőfeszítés hozzá, hogy igaz megvallást tegyünk. Mert ahogyan szánkkal folyamatosan kifejezésre juttatjuk hitünket, megvallásunkkal egyre inkább a megváltás ígéreteiben, áldásaiban járunk.

Ez a folyamat akkor vált teljesen világossá számomra, amikor felfedeztem az eredeti héber nyelv szerinti értelmezést: amit „meg kell tanulni szívvel”, azt „meg kell tanulni szájjal” is. Az angolban a „megtanulni szív által” azt a gyakorlati utat írja le, ami azt eredményezi, amit el kell érnünk. A héber kifejezés pedig a „megtanulni szájjal” azt a gyakorlati utat írja le, hogyan érhetjük el célunkat. Ahhoz, hogy megtanuljunk dolgokat a szívünkkel, a szánkkal addig kell ismételni azokat, amíg már nem jelent nehézséget, hogy úgy is cselekedjünk. Ilyen módon a szánkkal mondott dolgok maradandóan szívünkbe vésődnek.

Így tanultam meg gyermekkoromban az egyszeregyet. Állandóan ismételtem azokat: hétszer hét az negyvenkilenc, hétszer nyolc az ötvenhat, hétszer kilenc hatvanhárom stb. Végül már nem jelentett ez különösebb nehézséget. Még csak késztetést sem éreztem arra, hogy mást mondjak. Az egyszeregy igazsága kitörölhetetlenül szívembe vésődött, részemmé vált. Ma, több mint ötven év után is, ha tomboló, viharos éjjel felköltenének és megkérdeznék, „mennyi hétszer hét? – azonnal és vonakodás nélkül rávágnám: negyvenkilenc.

Ilyen módon kitörölhetetlenül szívünkbe véshetjük Isten Igéjét. Bármikor szükségbe jutunk vagy hitünk megpróbálásra kerül, megvalljuk Istennek az adott helyzetre alkalmazható Igéjét. Először talán harcra kerül sor. Érzéseink rögtön mondanak nekünk valamit, ami nem egyezik meg Isten Igéjével. Ha azonban kitartóan ellene állunk érzéseinknek és szánkkal megvalljuk Isten Igéjét, végül megszűnik a további harc. Természetes lesz számunkra az, hogy minden helyzetben azt mondjuk, amit Isten Igéje mond.

Fontos, hogy különbséget tegyünk a hit és az érzés között. Az érzéseket érzékszerveink közvetítik, ha azokra figyelünk, gyakran ellentmondásba kerülnek Isten szavával. A hit azonban, ahogy azt már láttuk, Isten láthatatlan világával és az ő szavával kapcsol össze bennünket. Ahol a hit és az érzés egymással ellentmondásba kerülnek, el kell döntenünk, hogy megvallás által, szilárdan a hit és nem az érzés oldalára állunk.

A helyes sorrend ezeket a fogalmakat tekintve: tények – hit – érzések. A tények megtalálhatók Isten Igéjében, és azok sohasem változnak meg. A hit odaáll az Isten Igéjében található tények mellé, és azokat igaznak vallja meg. Az érzések változhatnak, de ha szilárdan kitartunk a hit mellett, végül az érzések összhangba kerülnek a tényekkel. Másrészt, ha a rossz végén kezdjük – inkább az érzéssel, mint a tényekkel –, akkor mindig bajba kerülünk. Érzéseink óráról órára és percről percre változnak. Ha életünket ezekre alapozzuk, akkor pontosan olyan bizonytalanok leszünk, mint az érzéseink. „Az igaz ember pedig hitből él” (Róma 1:17) – nem érzésekből!

 

Részlet Derek Prince – Hit által lehetséges c. könyvéből. Kiadó: Derek Prince Ministries Magyarország.