Tegnap arról olvashattál, hogy Isten gyakran emberek által gondoskodik rólunk. Nézzük meg most Isten gondviselésének további módjait is:

b) A manna által (Isten keze által)

Isten elválasztotta Izráelt korábbi forrásaitól a Vörös-tengerrel. Aztán új ellátmányt mutatott be nekik: a mannát! Figyeld csak: „Amikor fölszikkadt a lehullott harmat, apró szemcsék borították a pusztát, mintha apró dara lett volna a földön. Amikor meglátták ezt Izráel fiai, azt kérdezték egymástól: Mi ez? Nem tudták ugyanis, hogy mi az. De Mózes megmondta nekik, hogy ez az a kenyér, amelyet az Úr adott nekik eledelül” (2Mózes 16:14–15). Figyelj meg három dolgot:

1) Először talán nem ismerjük fel azt, amit ellátmányként kapunk. A manna szó szerint ezt jelenti: „Mi ez?” Azelőtt még sosem láttak ilyet. Hit kellett ahhoz, hogy elfogadják. Ne félj valamitől csak azért, mert nem olyan csomagolásban érkezett, mint amilyenre számítottál! Inkább mondd ezt: „Uram, ha ez tőled van, én elfogadom, megköszönöm, örülök neki, és elkezdek élni belőle.”

2) Mindig össze kellett gyűjteni korán reggel. Miért? Mert délre a nap megolvasztotta. Mielőtt bármihez hozzáfognál, szerezd be a napi mannádat! Táplálkozz Isten Igéjéből, mielőtt az ellenség lecsaphatna rád! Ha a mannád már megvan, szembe tudsz nézni bármivel, amit a nap hoz.

3) Mindenki annyit kapott, amennyire neki szüksége volt, nem annyit, mint mások. Isten nem azért adja áldásait, hogy neked is annyi legyen, mint a szomszéd sátor lakóinak. Ha nekik több gyermekük van, akiket etetniük kell, akkor ők többet kapnak! Ne méregesd áldásaidat ahhoz, hogy másoknak mennyi van! Két dolog határozza meg a kapott áldások mértékét: hogy mennyire van szükséged ahhoz, hogy be tudd tölteni Istentől rendelt feladatodat, és hogy mennyit bízhat Isten rád. Hagyj fel tehát a hasonlítgatással, és ne panaszkodj amiatt, hogy Isten mennyit adott a felebarátodnak, kezdj el hálát adni a mannáért, amit neked juttatott.

c) Saját kezük munkája által

Legközelebb ezt olvassuk: „A manna pedig megszűnt a következő naptól fogva, hogy ettek a föld terméséből” (Józsué 5:12). Vannak, akik teljesen összeomlanak, ha megszűnik a manna. „Uram, mi a baj, mi történt? Senki sem gondoskodik már rólam!” Semmi baj sincs. Csak itt az ideje felnőni, és elhinni, hogy Isten azért áldott meg, hogy te is áldássá lehess mások számára ahelyett, hogy folyton azt kérnéd, áldjon meg másokat, hogy gondoskodhassanak rólad! Ideje felfedezni, mihez kaptál tehetséget, és használnod kell ajándékaidat, hogy hatással lehess környezetedre.

Nincs szükség arra, hogy Isten vagy bárki más megtegye érted, amit te is meg tudsz tenni saját magadért!

Figyeld: „A páska második napján kovásztalan kenyeret ettek a föld terméséből és pörkölt gabonát ugyanazon a napon. A manna pedig megszűnt a következő naptól fogva, hogy ettek a föld terméséből. Nem volt többé mannája Izráel fiainak, hanem már abban az évben Kánaán földjének a termését ették” (Józsué 5:11–12). Honnan lehet kenyerünk? Onnan, hogy megtermeljük a hozzá való gabonát. Isten azt mondta: „Tudok gondoskodni rólatok más emberek által, tudok kenyeret küldeni a mennyből, de most az a tervem, hogy megáldjam kezetek munkáját.”

A pusztában nem volt szükség nagy tehetségre a mindennapi kenyérhez, csak hitre. Itt azonban Isten azt mondja népének: „Ha bementek erre a földre, azt akarom, hogy úgy éljetek, hogy arra az egész világ felfigyeljen, és azt kérdezze: »Mijük van ezeknek, ami nekünk nincs?«” Nem nekünk kellene a világhoz fordulnunk tanácsért, nekik kellene hozzánk jönniük! Jézus azt mondta: „Ti vagytok a világ világossága” (Máté 5:14). Ez azt jelenti, hogy neked kell a legragyogóbb diáknak, munkaerőnek, szülőnek vagy vezetőnek lenned.

Isten azt mondta népének: „Boldognak mond benneteket minden nép, mert gyönyörű lesz országotok” (Malakiás 3:12). Kiket mondanak boldognak? Azokat, akik felfedezik és használják tehetségüket, és Isten dicsőségére végzik minden munkájukat.

Mindezeken túl van még egy megdöbbentő mód, ahogyan Isten gondviselése megnyilvánulhat az életünkben. Ha velünk tartasz holnap is, megtudhatod!