Földi életünknek van egy állomása, ahol minden örömünk szétfoszlani látszik. A temetőkben senki sem mosolyog, a sírok mellett állva senki sem nevet. A betegség, az öregedés és a halál olyan zord realitások, amelyekkel nagyon nehéz szembenézni. A betegek a kórház falai közé, az öregek idősotthonba kerülnek, a halált pedig száműzzük a gondolatainkból is, mígnem egy halálhír hallatán vagy a temető mellett sétálva újra eszünkbe nem jut. Nem akarunk megbetegedni, megöregedni és meghalni. Legbelül érezzük, hogy nem erre lettünk teremtve. Isten eredeti tervében nem szerepeltek a ráncok, a leépülő szervezet és a halál. Az Ő terve az örök élet volt – már a kezdet kezdetétől.

A halál a legfájóbb emberi tapasztalat. Talán nem is csak az, hogy földi életünk egyszer véget ér, hanem hogy mindent itt hagyunk. Mindent, amihez ragaszkodunk, mindenkit, akit szeretünk. A halálban a búcsúzás a legnehezebb. Annak is, aki búcsúzik, de annak is, akitől búcsúznak. Szeretteinket mindig magunk mellett szeretnénk tudni. A szeretethez egy egész élet is kevés. Még azok számára is, akik kéz a kézben, egymás mellett öregednek meg. Egyszerűen nem akarunk elbúcsúzni azoktól, akiket örökre megszerettünk. Ez van minden ember szívébe vésve – az „örökre”.

A búcsúzás nem Isten terve volt. A Teremtő nem akarta, hogy ismerjük, mi az, hogy utolsó lélegzet, nap vagy szívdobbanás. A halál az eredendő bűn következménye, Ádám és Éva után minden halandó ember egyetemes tapasztalata. A történet azonban nem ér itt véget! Azzal, hogy Jézus Krisztus meghalt a kereszten, majd harmadnapon feltámadt a halálból, Isten megnyomta az „újratervezés” gombot. Jézus halála és feltámadása volt Isten titkos terve, és egyben a világtörténelem legjelentősebb mozzanata.

Tudtad, hogy a házi méh csak egyszer csíp? Amikor megpróbálja kihúzni fullánkját a bőrből, az kiszakad, és viszi magával a bélrendszer egy részét is. Az az egyetlen csípés a méhecske életébe kerül.¹ Hasonlóképp, amikor Jézus meghalt a kereszten, a Sátán azt gondolta, hogy győzött, azonban a halál fullánkja – amellyel Isten Fiát döfte át – a saját vereségét okozta. A kereszten nem a halál győzte le Jézust, hanem Jézus győzte le a halált! Pál ezt a győzelmet kiáltja ki, amikor azt írja: „Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” (1Korintus 15:54–55).

A halál ereje megtört azokon, akik hisznek a feltámadt Jézusban. Lesz feltámadás! Lesz egy nap, amikor örökre búcsút intünk a búcsúknak. Lelkünk összes ránca kisimul majd, és minden könnycseppünket felszárítja Isten mosolya. Mindig Istené a végső szó, és Ő így szól: „…mindent újjá teszek” (Jelenések 21:5 Károli).

Ne csüggedj hát! Létezik egy halhatatlan öröm, amelyet még a halál sem vehet el tőled: az örök élet reménye. Higgy Jézusban, és fogadd el az örök életet! Engedd, hogy a szívedbe vésődjön: a halál csak egy beláthatatlan kanyar, nem az út vége, és a kanyar után ott vár ránk az élet Ura!

 

[1] http://mennyeikincseslada.blogspot.com/2017/03/husvet-halal-halala.html?m=1