„Embereknek igyekszem tetszeni?” (Galata 1:10)

Egyikünk élete sem mentes a stressztől. Az Isten szolgáló emberek életében gyakran megfigyelhető a jellemvonások egy veszélyes kombinációja, amelynek kisebbrendűségi érzés és perfekcionizmus az eredménye – ezek belehajszolnak egy olyan viselkedésformába, amiben azt hisszük, alkalmatlanok vagyunk, és szolgálatunk sosem lesz kielégítő.

Emiatt aztán:

1. Túl sok mindent vállalunk magunkra. Azt hisszük, mindent nekünk kell megcsinálni.
2. Felelőtlenekké leszünk. Nem vesszük komolyan feladatunkat, mert azt hisszük, hogy bármit teszünk is, az úgysem elég jó, hát miért küszködjünk annyit?
3. Bizonytalanok leszünk. Tétovázunk a lehetőségek között, úgy érezzük, bármelyik utat választjuk is, biztosan vesztesek leszünk.

Értsd meg ezt: nem a szolgálattal járó követelmények, hanem a saját magunk által generált stressz az, ami kimerít. Márpedig semmi más nem okoz olyan mértékű stresszt, mint az, ha embereknek akarunk tetszeni! Pál megkérdezi: „Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája” (Galata 1:10). Azért mondja ezt, mert életének egy korábbi szakaszában az emberektől várta, hogy elfogadják. Most úgy látja, hogy nem lehet Krisztus hatékony eszköze, ha közben még mindig az emberek véleménye miatt aggódik.

Neked sem lehet a szolgálatra az az indítékod, hogy az embereknek akarj kedvében járni, mert:

1. Nem fog működni. Minden megnyert szavazattal más voksokat veszítesz.
2. A lehetetlennel próbálkozol. Ha nem sikerül az emberek kedvében járnod, annál inkább próbálkozol vele. Így a nyomás, kudarc és csüggedés ördögi körének csapdájába esel.
3. Saját erőből próbálsz cselekedni. Jézus távol tartotta magát az ilyen kimerítő életstílustól. „A Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya…” (János 5:19) Csak akkor fog csökkenni a stressz-szinted, ha erőd forrása Isten lesz!

Felszabadító abban a tudatban élni, hogy Isten elismer bennünket. Ez megszabadít az elismerésfüggőségtől, attól, hogy állandóan azon aggódjunk, hogy mások mit gondolnak.

Ha függő vagy, nem számít, hogy mennyit kapsz az általad választott kábítószerből, soha sem lesz elég, és mint minden drogos, te is megőrülsz, amikor nem kapod meg az anyagodat.
Az elismerésfüggő emberek mindig más emberek kegyét lesik. Ennek eredménye az, hogy az életük egy érzelmi hullámvasúttá válik: hol fent, hol lent.

Pál szabad volt arra, hogy szeretettel kimondja az igazat, hogy konfrontálódjon emberekkel, vagy gyengéd legyen velük. Nem veszítette el nyugodt álmát attól, ha valaki közölte vele, hogy nem kedveli. Az élete nem mások elismerésére épült. „Isten ítélt minket alkalmasnak…” (2Korinthus 3:5–6)

Pálnak nem volt szüksége arra, hogy

• másokkal hasonlítgassa össze magát;
• mutogassa saját felsőbbrendűségét;
• elkápráztasson bárkit, vagy versenyezzen másokkal;
• ő legyen az alfa-hím, vagy hogy mindig ő legyen a főnök.

Isten jóváhagyása felszabadította őt arra, hogy ezektől a gyomorfekélyt okozó aggódásoktól mentesen, örömmel tudja azt az életet élni, amire Isten elhívta.

Amikor fiatalok vagyunk, és bizonytalanok, sokat aggódunk azon, hogy vajon mások mit gondolnak rólunk. Ahogy érettebbek leszünk, rájövünk, hogy az idő nagy részében ők sem rólunk gondolkodnak, hanem maguk is azzal vannak elfoglalva, hogy mi mit gondolunk róluk! Isten elismerése felszabadít minket mindettől a stressztől. Erőt ad arra, hogy helyesen tudjuk kezelni a kritikát és a konfliktusokat, mert ismerjük az identitásunkat. Ami pedig így hangzik: Isten megváltott gyermekei vagyunk. Márpedig ha ő elfogadott és elismert bennünket, ugyan mi más számít?

Az Úr Jézus képviselője vagy! Őt szolgálod, ezért egyedül ő jogosult megítélni szolgálatodat. Az emberek véleményétől függetlenül Isten a szolgálat egy sajátos területére teremtett. Ünnepeld hát elhívatásodat, és tedd magadévá rendeltetésedet! Ha ezt teszed, akkor nem lesz számodra terhes Isten szolgálata. Ő hívott el, és a menny minden erőforrása a rendelkezésedre áll.

Isten ad bölcsességet és képességet, bízz hát benne, hogy ő hordozza szolgálatodat vagy más hivatásod gondjait! „Ezért fáradozom én is, és küzdök az ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem.” (Kolossé 1:29) Igen, a fáradság és a küzdelem is a szolgálat velejárója, de nem egyedül kell megbirkóznod vele. Az erőt Isten adja, ő az, aki folyamatosan munkálkodik benned. Te a kesztyű vagy, ő a kéz, mely kitölti, irányítja, működteti.

Nyugodj meg hát, csak annyit kell tenned, hogy kapcsolatban maradsz vele!