Nem csak Illés jutott élete egy pontján barlangba és lelkileg mélypontra.

Nézd csak meg Dávidot! Sokáig úgy tűnt, hogy ez az Isten szíve szerint való férfi, nem veszíthet. Arannyá vált minden, amihez csak ért. Sámuel királlyá kente fel, legyőzte Góliátot, Saul király harcosává és udvari zenészévé fogadta, a sereg szerette, sőt még dalokat is írtak róla.

Ennél jobb már nem is lehetett!

Aztán mindent elveszített. Az állása odalett, és a házassága is tönkrement. Idős mentora, Sámuel meghalt. Még legjobb barátja, Jónátán sem tudott segíteni rajta. Saul katonái vadásztak rá, ezért elmenekült és elrejtőzött az Adullám-barlangban.

Ennél rosszabb már nem is lehetett!

Végül Dávid eljutott oda, ahol ezt tudta mondani az Úrnak: „Te vagy oltalmam” (Zsoltárok 142:6). Istenben menedékre találni azt jelenti, hogy annyira belemerülünk Igéjébe, annyira éhezzük jelenlétét, annyira meg vagyunk győződve jóságáról, annyira alárendeljük magunkat uralmának, hogy bárhol jól tudjuk érezni magunkat – ha Ő is ott van.

Jézus is ismerte a magányt. Élete folyamatosan veszélyben volt. Volt idő, amikor úgy tűnt, elvesztette vezetői pozícióját és tanítómesteri státuszát. Barátai elhagyták. Aztán keresztre feszítve meghalt, és úgy tűnt, vele haltak álmai, és követőinek álmai is.

Ekkor ellenségei engedték, hogy holttestét egy barlangba temessék. Óriási hiba! Nem tudták, hogy Isten legnagyobb tetteit éppen barlangokban vitte véghez. Itt szokta feltámasztani a halott dolgokat – a halott reményeket, halott házasságokat és a halott önértékelést.

Jó, ha tudod, hogy mindenki eltölt valamennyi időt a barlangban. Olyankor jutunk oda, amikor álmaink összetörnek, amikor elveszítünk valaki számunkra kedveset, amikor karrierünk dugába dől, amikor egészségünk megromlik, és minden földi támaszunk eltűnik. A barlangban a legnehezebb a félelem, hogy sosem fogunk kijutni onnan, mert Isten elfeledkezett rólunk.

Jézus sohasem ígérte, hogy mindig nyugodt vizeken fogunk hajózni. Sőt, ő megmondta: „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (János 16:33). Az élet viharai tanítják meg mindazt, amit sehogy másképp nem tudnánk megtanulni. Azokban a helyzetekben, melyeket nem tudunk megoldani, sem elmenekülni nem tudunk belőlük, ismertet meg Isten azzal, mit jelent a kegyelem, bizalomra tanít, és megmutatja azt a természetfeletti örömet, amely körülményeink fölé emel.

Ha azt kérdezed: „Uram, meddig még?” – ne feledd, ha Isten nem szabadít meg azonnal, akkor ő lesz számodra a termosztát a tűzpróbában. Ha nem szabályozta volna eddig is a hőt, már régen elégtél volna, nem igaz? Minden alkalommal, amikor már erőid végére érsz, Isten visszatartja az ellenséget. Ő már maga előtt látja a végeredményt, és ha mindez véget ér, színaranyként fogsz kijönni a tűzből (ld. Jób 23:10). A tűz kiéget minden szennyeződést, és te sokkal értékesebb leszel, nagyobb hasznára Istennek és embereknek.

Közben pedig meg is tanulhatsz néhány dolgot. Erről lesz szó a következő napokban. Tarts velünk!