Az első csodák egyike, melynek szemtanúja voltam, egy afféle régi stílusú sátoros evangélizáción történt, Oral Roberts szolgálata során. Láttam, ahogy egy négyéves fiúról leveszi a vas lábmerevítőket, amit a gyermekbénulása miatt kellett hordania. Miután kezét a gyermekre tette és imádkozott érte, Oral átment a pódium másik végére, kitárta a karját és így kiáltott: „Fuss ide Jézusért!” A gyermek, aki addig járni is alig tudott a fém járógépben, most hirtelen végigszaladt a színpadon, és az igehirdető karjaiba vetette magát. Oral könnyezve kérdezte tőle: „Ki tette ezt?” A fiúcska habozás nélkül válaszolta: „Jézus tette! Jézus tette!” Isten erejének e hatalmas megnyilvánulásától megindítva százak jöttek előre aznap este, hogy elkötelezzék életüket Krisztusnak.

Harminc évvel később interjút készítettem Orallal, és arról a bizonyos estéről is kérdeztem őt.
Azt mondta: „Bob, az a kis srác ma apuka, és még mindig szaladgál, focizik a gyerekeivel.” Akkor megkérdeztem: „Van valami elképzelésed arról, hogy hány embernél imádkoztál kézrátétellel szolgálatod során?”

„Az életrajzíróim szerint több mint egy millió esetben” – felelte.

„Hányan gyógyultak meg közülük?” – kérdeztem.

„Az utógondozást végzők szerint körülbelül két-három százalékuk.”

„És mi van a másik kilencvenhét százalékkal?” – kérdeztem.

„Ez lesz az első kérdés, amit én is fel fogok tenni Jézusnak, amikor a mennybe érek” – válaszolta széles mosollyal.

Majd elkomolyodva így folytatta: „Bob, csak két lehetőség van. Az első, hogy nem imádkozunk a betegekért, és nem hisszük, hogy Isten csodát tud tenni. Így soha senki nem fog kritizálni. A második lehetőség, hogy építjük az emberek hitét azáltal, hogy hirdetjük nekik Isten Igéjét. Kezünket rátesszük a betegekre, ahogy Jézus parancsolta, és hisszük, hogy meggyógyulnak.”

Ekkor tekintetét mereven rám szegezte, és határozottan így szólt: „Bob, vagy az egyiket választod, vagy a másikat – de mindkettőt nem teheted!”

Mit válaszolt erre Bob Gass? A holnapi üzenetben erről is szó lesz.