Az ember sokszor akkor is közölni akarja a másikkal a gondolatait, érzéseit, amikor az nem kér belőlük. Hiszen ki tudná megállni, hogy kikotyogjon egy pletykát, hogy idegességében ne beszéljen butaságokat, hogy csupa olyan gondolatokat osszon meg, amit később nem fog megbánni? Pedig a szót, ha egyszer kirepült, visszaszívni nem lehet. Mit lehet hát tenni?

1. Használj szűrőt!
   Szókratész, az ókori bölcs egy alkalommal félbeszakított valakit, aki lelkesen el akart neki újságolni egy hírt. „Várj, mielőtt elmondod, válaszolj három kérdésre! Amit mondani akarsz, az biztos forrásból származik? Jó? Hasznos a számomra?” A társa azt válaszolta, nem tudja. „Ha az, amit mondani szeretnél, se nem biztos, hogy igaz, se nem jó dolog, és még nem is hasznos, akkor miért mondanád el egyáltalán?” – kérdezte a bölcs.
   És ez egy nagyon jó kérdés. Mielőtt megszólalnál, futtasd végig magadban ezt a hármas szűrőt, és kevesebbszer kell megbánnod, amit mondtál!

2. Imádkozz!
   Akármilyen bölcs valaki, nem tudhat mindent. Kedves, jóindulatú szavakkal is vérig lehet sérteni valakit, aki félreérti, vagy rosszkor, rossz helyen hallja őket. Sosem tudhatod, hogy kinél mivel lépsz aknára. Egyedül Isten az, aki mindennek a tudója. Miközben beszélsz, tőle mindig kérheted a megfelelő hangnemet, érthető kifejezéseket, kedvező fogadtatást. Csak aztán figyelj a belső sugallatra, és ne mondj többet, mint amit a Lélek mond!

 

És most?

Azt mondják, az embernek két szeme, két füle van, és csak egy szája: érdemes dupla annyit figyelni és dupla annyit hallgatni, mint beszélni.

Legyen ez a feladat mára! Próbáld ki, milyen az, amikor csak akkor szólalsz meg, ha mindenképpen szükséges, egyébként meg inkább csak figyelj oda a többiekre!