Az egyik paraolimpiai játékokon kilenc atléta állt a 100 méteres futás startvonalához. A pisztolylövés után mindenki a cél felé törekedett a beérkezés és a győzelem reményében. A nagy igyekezetben az egyik fiú elesett, bukfencezett néhányat, majd elkezdett sírni. A többi versenyző meghallotta a sírást, lelassított és hátranézett, majd mindenki visszafordult. Mindegyikük. Az egyik Down-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy érzi magát. Aztán mind a kilencen összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a célvonalon. A stadionban a nézők felálltak és percekig tapsoltak. Azok, akik ott voltak, a mai napig emlegetik ezt a történetet. 

Látod, nyerni nem csak egyféleképpen lehet! 

Sokszor mondják, hogy nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Valójában ez a mondás senkit nem vigasztal, mert sokkal jobb érzés a dobogón állni, mint oldalról tapsolni a győztesnek. Hacsak nem az edző vagy a szülő, barát, házastárs az, aki a győzelemhez segítette a bajnokot. 

Az öröm valódi forrása mégis az, hogy te mit értesz győzelem alatt, és milyen mércével méred az eredményt.

Ha jobban belegondolsz, amikor Isten átvisz egy nehéz helyzeten, az mindig győzelem: vagy nyersz, vagy tapasztalatot szerzel belőle. A kettő egyszerre nem szokott működni. Igazából pedig nem az a lényeg, hogy mennyire vagy ügyes, hanem hogy az adott pillanatban mi visz előrébb az úton. Isten tudja azt, amit te nem. Lehetsz csalódott, ha nem azt kapod, amit vártál, de ha megtanulsz túllendülni ezen, és hálát adni mindenért, sokkal többre jutsz, mintha minden csatát megnyernél. 

 

És most? 

Nyújtsd ki a tenyered: így tartod, amikor kapni szeretnél valamit. Most fordítsd meg a kezedet: így tartja a kezét az, aki megáld téged. 

Idézd fel azokat az eseményeket, amelyek az elmúlt napokban nem alakultak túl fényesen – ez az, amit kaptál! Nézd meg a másik oldalát: próbáld kitalálni, hogy ezek milyen áldásokat hoztak az életedbe!