A vatikáni Sixtus-kápolna mennyezetét eredetileg egy csillagos égbolt díszítette. II. Gyula pápa Michelangelót bízta meg azzal, hogy fesse újra, bár az ő elképzelései jóval szerényebbek voltak, mint amit a festő végül kihozott az 520 négyzetméteres felületből. A kápolnamennyezet egyik legismertebb részlete az Ádám teremtése. A freskó közepén látható jelenet bal oldalán a még félálomban heverő Ádám, jobb oldalán a lebegő angyalok karjaiban fekvő Isten látható. A kép középpontjában a főszereplők mutató ujjai vannak, melyek között van egy kis hézag. És ez az apró rés teszi igazán izgalmassá a képet. Ha megfigyeled a testtartásokat (de főleg a kéztartásokat), érdekes dolgot vehetsz észre. Isten maximálisan kinyúl Ádám felé, Ádámnak csak a mutatóujját kell(ene) kinyújtania, hogy megérintse az Urat. És ez egy csodaszép képe az Isten-ember-kapcsolatnak. Az Úr vágyik az ember után, mindent megtesz azért, hogy elérje, de az utolsó lépést meghagyja az embernek. 

Isten a te urad – először is a teremtés jogán, másodszor a megváltás miatt. Ő mégsem követelőzik, nem rúgja rád az ajtót. Finoman, de minden lehetséges módon keresi a veled való találkozás lehetőségét. Mi a te válaszod?

Ha figyelsz, biztosan észre fogod venni ma is azt a pillanatot, amikor Isten feléd nyúl. Talán eszedbe jut egy bibliai idézet, esetleg valaki elmeséli legutóbbi Isten-élményét. Ezek nem véletlenszerűen jönnek majd. Ahogy egy versben* olvassuk: „Kis hópelyhek az örömök, / Szitáló, halk szirom-csodák. / Rajtuk át Isten szól: jövök.”

És most?

Ann Voskamp összeállított egy naptárt, amiben minden napra kijelölte, hogy aznap milyen hálaokokat fog gyűjteni. Január 20-ra ezt írta: Három dolog, ami csak közelről látszik. Csatlakozz Annhez, tartsd nyitva a szemed, és gyűjts össze három olyan dolgot, amit csak az vesz észre, aki elég közel hajol hozzá!

*Reményik Sándor: Csendes csodák