Jézus sírjánál semmi nem volt a „helyén” húsvét hajnalán: se a kő, se a holttest, se az angyalok, de még csak az emlékek sem…

A megszokottság, még ha rossz is, egyfajta biztonsággal jár: ismerem a helyzetet, tudom, mi a dolgom, ki tudom számolni a közeljövőt is. Amikor szétesik a harmónia, azzal elvész az egyensúly, márpedig ezt mi nagyon nem szeretjük. Inkább maradjon minden a régiben – köszönjük szépen, nem kérjük a káoszt!

Isten azonban sosem elégszik meg a majdnem jóval. Neki nem jelent problémát felkavarni az állóvizet, felülírni a megszokottat, s valami teljesen új, rendhagyó módon rakni össze a jövőt. Ő mindig azokat a megoldásokat keresi, amelyek minden érintettnek egyformán a javát szolgálják.

Amikor minden a feje tetejére áll az életedben, és te a megszokott után markolásznál kétségbeesetten, jussanak eszedbe az angyali szavak: „Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt” (5–6. v.).

Lehet, hogy most még nem érted, miért borult fel minden körülötted, de Isten nem a régi rend helyreállításán dolgozik, hanem valami sokkal dicsőségesebb újnak az előkészítésén. A feltámadás üzenete ma is ugyanaz: ahol mi lezárást látunk, ott ő új kezdetet munkál. Bízz benne, mert, ami ma zavarba ejt, abból holnap öröm fakadhat.

És most?

Menj ki a természetbe, készíts egy fényképet most, és egy hónap múlva újra fotózd le ugyanazt a helyet (állíts be magadnak egy emlékeztetőt, hogy ne feledkezz meg róla)! Ahogy telik a hónap, listázd az életedben a változásokat, aprókat és nagyokat egyaránt. Később aztán vesd össze, hogy hol történt nagyobb fejlődés: odakint vagy a te életedben?