Képzeld el, hogy kora hajnalban ülsz egy tó partján, nézed, ahogy a hegyek mögül felbukkan a nap, lassan száll fel a pára a tó tükréről… Hogyan tudnál kapcsolódni a lassan ébredező természethez? Talán azt éreznéd, hogy neked ez túl üres, semmi kaland, semmi izgalom?

A csendet, tétlenséget nem sokan bírják elviselni, mert a csend néha túlságosan is „beszédes”. Pedig időnként érdemes leállni a pörgéssel, hagyni, hogy a csend átjárjon, átmosson, gyógyítson, új meglátásokat adjon. Kicsit olyan ez, mint amikor kikapcsolt állapotban töltöd fel a belassult telefonodat: amikor újraindítod, a készülék fel fog pörögni.

Valaki egyszer így fogalmazott:

„Kérdeztem az Urat, de csend vett körül.
Imádkoztam az Úrhoz, de csend vett körül.
Könyörögtem az Úrhoz, de csend vett körül.
Kiáltottam az Úrhoz, de csend vett körül. 
Aztán csendben maradtam – és akkor Isten vett körül.”¹

Amikor azt érzed, hogy állandóan feszült vagy, semmi nem megy úgy, mint eddig, hibát hibára halmozol, akkor tudd, hogy ez csak egy jelzés: ideje kikapcsolni. Ajándékozd meg magadat pár üres perccel – naponta legalább egyszer mindenképpen! 

Az üresség, az ingerek hiánya nem büntetés, hanem egy lehetőség arra, hogy a lelked utolérje a testedet; hogy találkozz az Úrral, aki fel tudja tölteni a lemerült aksidat. Ne menekülj a csendtől, hanem keresd az üzenetét! Amikor elül a zaj, leáll a pörgés, Isten jelenléte körülölel. érezhetővé válik.

Ha ma válaszokat akarsz, állj meg egy pillanatra! Lélegezz! Figyelj! Isten ott van melletted – nagyon-nagyon közel.

És most?

Például kelj fel tíz perccel korábban, tölts magadnak egy csésze teát vagy kakaót, és próbáld kitalálni, milyen örömteli pillanatokra számíthatsz a nap során! 

 

[1] https://www.facebook.com/photo/?fbid=26571589802425921&set=gm.26238595402401796&idorvanity=892255487462470