Amikor Jézus nyíltan elmondta a tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, ahol megölik, de fel fog támadni, Péter jól leteremtette őt: miről beszélsz, ez nem történhet meg veled! Jézus erre azt mondta neki: Távozz tőlem (más fordítás szerint: állj el az utamból), Sátán, kísértesz engem, mert nem Isten akaratára figyelsz, hanem az emberekére. Jézus nem Péter személyét nevezte ördöginek, hanem a gondolatot, amit képviselt. A kísértés az volt, hogy a földi biztonságot és sikert helyezze Isten megváltó terve elé.

Vannak pillanatok, amikor valami kezd szétesni az életünkben... és az első késztetésünk az, hogy merő jó szándékból gyorsan odaugorjunk és helyrehozzuk. Kétségbeesetten kérjük Istent, hogy állítsa vissza azt, ami volt. Pedig néha, ami káosznak tűnik, az valójában annak a jele, hogy Isten munkához látott.

Az Úr időnként felkavarja az állóvizet. Összetöri a büszkeségből épült tornyokat, megzavarja a kényelem harmóniáit, megtöri a látszatvalóságot, az illúziókat, a hamis biztonságérzetet, a berögzült negatív mintákat. Amikor ez elkezdődik, az ösztönöd azt súgja, hogy veszélyben az egyensúly, sürgősen helyre kell állítani a korábbi állapotokat. De nem minden törés ellenség. Néha a széthullás Isten irgalma. Ha egyből sietsz „megmenteni" a helyzetet, az megszakíthatja azt a folyamatot, amit Isten el akar végezni. A görcsös ragaszkodás a régihez, a nem működő dolgokhoz csak meghosszabbítja a szenvedést. A széthullás viszont lehetőséget ad arra, hogy a romokon egy erősebb, tudatosabb élet épüljön fel.

És most?

Borzasztóan nehéz tétlenül nézni, hogy valami széthullik, mert talán felelősnek érzed magad azért, ami történik. Egy dolgot ne felejts el: nem a te dolgod, hogy megmentsd mások házasságát, hogy folyton te mosd ki a barátodat a buta döntéseiből, hogy mesterségesen tarts életben egy kapcsolatot vagy hogy minden elvárásnak megfelelj.

Kérd inkább, hogy Isten akarata legyen meg, és ha szükség van a segítségedre, akkor az Úr adjon eléd lehetőségeket!