Képzeld el, hogy csúcsforgalom idején lépésben haladsz a belső sávban, gondosan tartod a távolságot az előtted haladó autótól, amikor hirtelen valaki az anyósülésről odakap, és átveszi a kormányt. Az autó nem pördül ki a sávból, a légzsákok nem nyílnak ki, de az egész helyzet olyan, mintha hirtelen egy másik, ismeretlen irányba indulnál. A kormányt elkapva, irányba állít, és te csak bízol benne, hogy jó úton haladsz.

Keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy átadjuk Istennek a vezetőülést. Ő nem bánik gondatlanul az életünkkel, nem repeszt úgy, mint egy autótolvaj suhanc, de néha bizony nem túl kellemes az utasának lenni. Hiába volt Isten Fia, Jézusnak sem volt sétakocsikázás a földi élete. Biztosan kismilliószor elmondtad már a Miatyánkot, de belegondoltál, mit jelent az, hogy „…jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod…”? Jézus nem azért tette bele ezt a két mondatot, mert olyan szépen rímelnek. Isten országa csak akkor tud elérkezni a földre, ha mi félreállunk az útból, és átadjuk a kormányt Istennek, így lehet meg az Ő akarata.

Készen állsz az élet kalandos utazására Isten vezetésével? Nagyon izgalmas lesz, de ennél jobb életed úgysem lehetne.

És most?

Amíg ezeken gondolkodsz, hallgasd meg ezt a dicséretet. Hallgasd meg újra és újra, addig, amíg tényleg át tudod adni Istennek a kormánykereket. Aztán csak figyelj, nehogy kikapd a kezéből! Hidd el, Ő sokkal jobban tud vezetni, mint bárki más. És Ő nemcsak elvisz, hanem célba is juttat – biztonságban, szeretetben, hiszen „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti” (Zsoltárok 23:1–3).