Egy tanár egyszer lufikat hozott az órára, mindegyikre egy-egy tanuló neve volt ráírva. Szétszórta a lufikat az osztályban, és az volt a feladat, hogy mindenki találja meg a magáét. Képzelheted, milyen őrült csata indult! A játék végén egy-két gyerek győztesen szorongatta a lufiját, mások viszont sírva panaszolták a sérelmeiket.

A tanár végighallgatott mindenkit, visszakérte a lufikat, majd újra szétszórta őket. Arra kérte a gyerekeket, hogy ezúttal mindenki ragadjon meg egyet, olvassa el a rajta lévő nevet, és egy kedves szó kíséretében adja oda a gazdájának. Pár perccel később mindenki vigyorgó arccal szorongatta a lufiját. 

Na erről beszél Pál apostol is a fenti igeversben! Ha mindenki azon igyekszik, hogy elérje a célját, keresztülgázolva azon, aki útjába kerül, az nagyon sok sérülést okoz. Pál mást javasolt a Filippiben élő testvéreknek. Azt mondja: „egymást különbnek tartsátok!” És itt ő nem az irigységre vagy a bálványozásra gondolt, hanem úgy értette, hogy igyekezzenek másokat előtérbe helyezni. 

Furcsa gondolat ez, de működik. Adsz, és mégsem leszel szegényebb. Másokkal törődsz, mégsem leszel elfeledve. Kedves vagy a nem kedves emberekkel, és megváltozik a légkör körülötted. És igen, néha pofon is érkezik azoktól, akik nem értik, hogy az ember szeretetre lett teremtve. Hozzájuk türelmesnek kell lenned, hiszen korábban te is ilyen voltál.

 

És most?

Akármilyen kedved van ma, igyekezz minél több emberre rámosolyogni, és valami kedvességet mondani nekik. Naplózd a legviccesebb reakciókat – este jó lesz majd visszaolvasni!