Tizenéves fiúk angyal alakú díszeket készítettek. Egy óvodás is ült közöttük, nem akart elszakadni a bátyjától. Egy idő után a kicsi megunta a színezgetést, ő is olyat akart készíteni, mint a nagyok. Megkapta az eszközöket, egy ideig csendben dolgozgatott, majd dühösen az asztalhoz csapta a művét. „Mi a baj?” – kérdezték tőle. „Csúnya lett” – felelte, és ismét a színezőjét vette elő. A többiek elkérték tőle a rajzot, kijavították a hibákat, és visszaadták neki: „Folytasd tovább!” Nem sokkal később elkészültek az alkotások, egyik szebb volt, mint a másik, de a legfeltűnőbb a kicsi műve volt. Az angyal arca nem volt hétköznapi, de nagyon különlegesre sikerült: a bátyus még vattát is ragasztott a szárnyaira.

Ha elolvasod a teremtés történetét a Biblia első lapjain, azt látod, hogy Isten nagyon élvezte a folyamatot, ahogy ez a világ létrejött. Minden szakasz után megállt gyönyörködni a művében: „És látta Isten, hogy ez jó.”

Nézd meg a végeredményt: semmi sem ugyanolyan. Vannak hasonlóságok, de minden teremtmény más és más. Van, ami egészen furán néz ki, de beleillik az összképbe. Akármilyen részekből állt is össze a világ, működik – minden más csak részletkérdés.

Egyediek vagyunk, így az alkotásaink is eltérőek, mégis különlegesek. Tanuld meg szeretni és megbecsülni azt, amit létrehoztál – akkor is, ha nem tökéletes! Értékeld magát a folyamatot is, hiszen minden okkal formálódik pont úgy, ahogyan. És a végeredmény is jó, ha a célnak megfelel – javítani meg mindenen lehet.

 

És most?

Sokkal könnyebb lehúzni mások és a magunk munkáját, , mint észrevenni az értéket, a fejlődést, az eredeti szándékot. 

Szánj egy napot arra, hogy nem azt teszed szóvá, ami nem sikerült, hanem örülsz annak, ami megvalósult! Használj olyan kezdetű mondatokat, mint: „Örülök, hogy…”, „Köszönöm, hogy…”, „Tetszik, hogy…”, „Jól esett, amikor…”!