Volt egyszer egy magyar falu valahol a határon túl. A lakosság nagy része magyar volt, de valahogy egyre kevesebben lettek. A végén már csak egyetlen idős magyar bácsi maradt, ő viszont minden délben megkongatta a kertjében álló harangját. „Amíg lesz magyar a faluban, addig a harang szólni fog” – mondogatta. Egy nap a bácsi beteg lett, olyannyira, hogy kórházba került. Ekkor meglepő dolog történt. A szomszédjában lakó román bácsika minden délben átment a kertjébe és meghúzta a harangot. Számára ez a tisztelet jele volt.

Nagy dolog az, ha valaki nem gyűlölettel, gúnnyal, megvetéssel néz egy másik népre, kultúrára vagy akár egy másik csapat szurkolójára, hanem az értéket, különlegességet keresi benne!

Ha azon kapod magad, hogy nemhogy szeretni, de elfogadni sem tudod a másikat, akkor se szidd magadat! A tanítványok között is állandó volt a versengés, pedig ők három évig hallgatták Jézus tanításait közvetlen közelről. Pál apostolnak a gyülekezetbe járó embereket is újra és újra figyelmeztetnie kellett arra, hogy Isten nem tesz különbséget közöttük, ezért nekik sem kellene. Ez sajnos nem jön magától, a bűnös természetünket alapvetően irritálja a különbözőség.

Másrészről viszont beletörődnöd sem érdemes. Ne a különbségeken akadj fenn! Keresd inkább Isten szándékát, és meglátod, az Úr valamennyiünket megajándékozott valamilyen különleges, egyedi adottsággal, amivel több, szebb, élhetőbb a világ.

 

És most?

Szoktál hallgatni dicsőítő dalokat idegen nyelven? Ha vannak külföldi ismerőseid, megkérheted őket, hogy mutassák meg a kedvenc éneküket, vagy ha lefordítod más nyelvekre (pl. spanyol, szlovák, litván, koreai, héber) a „dicsőítő dal” kifejezést, rájuk tudsz keresni például a Spotify-on. Hallgass bele néhányba, különleges élményben lesz részed!