Petra mindig úgy hitte, hogy Isten egy távoli, felhők mögött rejtőző hatalmas erő, amit nem is érthet meg igazán. Egyik nap épp egy padon búslakodott, borzasztóan egyedül érezte magát. Ekkor odalépett hozzá egy új fiú, Dávid, és azt mondta: „Tudod, néha úgy érzem, Isten pont ott van, ahol a legnagyobb a csend, a magány. Mintha Ő lenne az a barát, aki akkor is meghallgat, amikor senki más nem érti, mit érzel.” Petra meglepetten nézett rá. Nem szólt semmit, de egész nap a srác szavain jártak a gondolatai. Este, amikor lefeküdt, azt kérte Istentől, hogy melegítse fel a lelkét, vegye el a magányát. Másnap, amikor lement reggelizni, az anyukája épp a kedvenc rántottáját készítette, és csak ennyit mondott neki: „Szeretlek, napsugaram. Tudd, hogy én mindig itt vagyok neked.”

Isten kézzel foghatóan itt él közöttünk – az emberek szeretetében, a mindennapi apró gondoskodásban. Látható, érezhető, tapasztalható, csak nem az elvárások szemüvegén át kell keresni Őt, hanem a mindennapi, aprócska „véletlenekben” csodálkozni Rá. Amikor például rosszul lépsz a lépcsőn, de sikerül visszanyerned az egyensúlyod. Vagy gondolsz valakire, és az szembejön veled az utcán. Puskázáson kapnak, így nem sunnyoghatod el a tanulást, cserébe viszont szakértője leszel a témának.

Ezek apró dolgok, néha örömteliek, máskor bosszantóak, de mind azt jelzik, hogy Istennek nem közömbös, mi történik veled. Nyisd ki először a szíved, aztán a szemed, és látni fogod: annyira közel van hozzád, hogy a legtitkosabb vágyaidat is ismeri!

És most?

Amikor egyedül érzed magad, ne szomorkodj sokáig! Elég annyit mondanod: „Téged, látni téged, Mutasd meg most dicsőséged!”* Meglátod, Isten érezhetően közel fog jönni hozzád!

* Részlet Háló Balázs - Hellinger András - Nyári Attila: Dicsőséged c. dalából.