A legtöbben nem úgy születtünk, hogy érdekelt minket, mi Isten véleménye az életünkről. Van, akit egyenesen irritál minden templommal kapcsolatos dolog. Aztán egyszer csak történik valami (legtöbbször egy veszteség vagy egy trauma), és az ember Isten szerető karjában köt ki. 

Te emlékszel még, honnan indultál? Mi volt az első érintés, amit Istentől kaptál? Ki beszélt neked először Isten Fiáról, Jézusról? Mi miatt kezdtél el érdeklődni a bibliai tanítások iránt?

Tudd, hogy ezt a folyamatot nem te kezdeményezted, hanem Isten terelt magához, hogy kapcsolatba léphess vele. És – ahogy a jelek mutatják – meg is találta a módját, hogy felkeltse az érdeklődésedet. Erre érdemes visszaemlékezni, amikor nagyon lassan haladsz, sőt, inkább csak bukdácsolsz. Ő az életed része akart lenni, kereste az utakat a szívedhez.

Nem a tempó számít, hanem az irány. Ami fontos, hogy kitartóan haladj előre.

Van egy nagy ellenségünk a hitünk fejlődését tekintve, ez pedig a „most már úgyis mindegy” hozzáállás: nem sikerült, hagyjuk az egészet! Ne dőlj be neki! Ha megfogadtad, hogy többé nem jársz laza társaságokba, de becsúszott egy görbe este, állj fel, és menj vissza Istenhez! Ha elhatároztad, hogy naponta olvasod a Bibliát, de pár nap kimaradt, semmi baj: folytasd ott, ahol megszakadt a folyamat. Egy dolgot ne csinálj: ne add fel!

Ne gondold, hogy csak te vagy ilyen nyomorult, ilyen gyenge! Ezeken az elakadásokon mindannyian átesünk időnként. Egy dologban biztos lehetsz: Isten, aki elkezdte benned a munkát, be is fogja fejezni. Nem számít, mit tettél, mekkorát buktál, ő onnan folytatja veled, ahol elakadtál.

És most?

Ha valaki futni kezd, legtöbbször keres egy társat hozzá, mert ha ketten vagytok, könnyebb kitartani. Neked van esetleg imapárod vagy mentorod? Ha még nincs, keress valakit, akivel meg tudod beszélni, hogy hol tartasz a hitben, miben botlottál el, miben van szükséged támogatásra, imádságra. Ez arra is nagyon jó, hogy lássátok Isten munkáját egymás életében. Mert ketten tényleg könnyebb!