Egy bibliafordító csoporthoz tartozó házaspár, Doug Meland és felesége a fulnio indiánok egyik falujába költözött Brazíliába, hogy megismertesse a Bibliát az ott lakókkal. A helyiek úgy hívták őket: „a fehér ember”. Amikor Melandék megtanulták az indiánok nyelvét, és segítették őket orvossággal és más módon is, úgy kezdték őket emlegetni mint „a tiszteletre méltó fehér embert”. Melandék elkezdték fölvenni magukra az indiánok szokásait, ettől a fulniók még jobban elfogadták őket, és Dougról úgy beszéltek mint „a fehér indiánról”. Egy nap Doug megmosta egy fulnio gyermek szennyes, sérülés miatt összevérezett lábát, s ekkor egy ott álldogáló ezt mondta a másiknak: „Egy fehér ember megmossa egy indiánnak a lábát? Ez az ember bizony Istentől jött!” Attól a naptól kezdve Dougot így jelentették be: „Itt jön az az ember, akit Isten küldött hozzánk.”

A világnak szüksége van azokra az emberekre, akik gyakorlati módon mutatják meg, mi a szeretet. Beszélni, posztolni sok mindent lehet, de aki törődik másokkal, aki nem elvárja, hogy kedvesen bánjanak vele, hanem ő maga teszi örömtelivé a világot; aki nem manipulálni akar, hanem őszinte érdeklődéssel, tisztelettel, szeretettel fordul oda azokhoz, akik körülötte vannak – na ő az, aki nagy hatással van az emberekre! Ő az, akire azt mondják: „ezt az embert Isten küldte hozzám.”

Szeretnél ilyen Isten-küldötte-ember lenni? Szeretnél fényt vinni a sötétségbe, reményt a reménytelenségbe, színt a kopár életekbe? Ez egy nagyon jó cél. Sok lemondást igényel, de legalább annyi örömöt is hoz. 

És most?

Azt mondják, mindig marad egy kis virágillat annak a kezén, aki virágot ajándékoz. Ez azt jelenti, hogy amikor másoknak örömöt okozol, akkor valahogy a te életed is gazdagabbá válik. Tégy ma jót valakivel, és figyeld meg, mi az a „virágpor”, ami rád hullik ebből!