Egy nagyvállalt vezetőjének beszélnie kell az egyik alkalmazottjával. Felhívja az otthoni számát, a telefonba egy gyerek szól bele suttogó hangon. „Apukád otthon van?” – kérdezi a főnök. „Igen, de most nem tudom adni” – suttogja a gyerek.  „És anyukád?” „Ő sem tud idejönni.” „Van ott még más felnőtt?” „Igen, egy rendőr, de el van foglalva” „Mivel?” „Az apuval, az anyuval és a tűzoltóval beszélget.” „És mi ez a zaj a háttérben?” „A mentőalakulat most landolt a helikopterrel.” A főnök rémülten kérdezi: „Miért van nálatok a rendőr, a tűzoltó, meg még egy mentőalakulat is?”. A gyerek kuncogását visszafojtva suttogja: „Engem keresnek.”

Ha kérdezed, mitől őszülnek meg a szülők, hát egy ilyen helyzet biztosan benne van a top 10-ben. Mire nagykorúvá válik a kis csibész, addigra benő a feje lágya… Ja nem, van, aki soha nem nő fel. Pedig nem ártana, mert vannak jó játékok és rosszak, és nem az számít, hogy mi volt az eredeti terv, hanem hogy mire futott ki az egész. A szándék mindig jó: hajt a kíváncsiság, kell a hecc, fel kell rázni az unalmas napokat, feszegetni a határokat. Egy baj van a felelőtlen viccelődéssel: a következmények sokszor beláthatatlanok.

Isten egy nagy kozmikus ünneprontó, aki nem érti a viccet és léhaságnak tekinti a szórakozást? Dehogy is! Isten szereti a poént és a pezsgő életet. Elég Jónás különös ninivei érkezésére gondolni (ld. Jónás 2:1–11), vagy arra, hogy Jézus első csodája egy menyegző örömét szolgálta (ld. János 2:1–11). Azt nem szereti, amikor az emberek ész nélkül szaladnak bele tragédiákba.

Isten szava élet. Ha minden döntésedben ezt veszed alapul, a poénok, játékok, bátorságpróbák, önismereti túrák sem fognak hiányozni az életedből, viszont nem kell majd életfogytig tartó bűntudatot, megbánást cipelned.

És most?

Ismersz standupos igehirdetőket? J. John történetei sokszor viccesek, ugyanakkor elgondolkodtatóak is. Mint ahogyan ez is – katt ide és hallgasd meg!