Egy tanmese szerint egyszer egy koldus ült az útszélen. Ha néha arra ment valaki, dobott egy kis rizst az edényébe. Egy napon az uralkodó jött arra kíséretével. Az aranyozott hintó megállt a szegény koldus előtt, a nagy ember kiszállt, és ezt mondta: „Add nekem a rizsedet!” A koldus arcára félelem és gyűlölet ült ki. Belenyúlt edényébe és odadobott egy szem rizst a király felé. Ő ezt kérdezte: „Ez minden?” A koldus átkozódott és még egy rizsszemet odadobott. A nagy ember visszaült a hintójába és elhajtott. A koldus dühösen tapogatta ujjaival a megmaradt rizsszemeit. Ekkor valami furcsa dologban akadt meg az ujja. Kiemelte: egy aranyrög volt. Kiöntötte a rizst, és egy másik aranyrögöt is talált. A koldus sírva fakadt: „Bárcsak mindent odaadtam volna!”

A kapzsiság, az önzés és a bizalmatlanság az egyik legnagyobb akadálya annak, hogy gazdagodjon az életünk.

Valakitől egyszer megkérdezték: hogy van az, hogy ő mindig olyan bőkezűen ad az Isten munkáira, mégis nagyon jól él? Válasza ez volt: „Ó, amikor én kifelé lapátolok, az Úr visszafelé lapátol, és neki nagyobb lapátja van, mint nekem.”

A mennyei matematika furán működik: adsz és gazdagodsz, másoknak segítesz és neked lesz jobb tőle. De a fordítottja is igaz: ha kuporgatsz, gyűjtögetsz, és nem látod hasznát, nem tudsz örülni neki – meg igazából semminek se.

Bármivel ajándékozod meg az Urat, az mint a bumeráng, visszatér hozzád, kamatostul. Nem kidobott idő, pénz, energia, ami majd hiányozni fog a későbbiekben, hanem befektetés, amivel a jövődről gondoskodsz. Hiszed ezt? Mersz is kockáztatni?

És most?

A húsvét előtti időszak sokak számára a böjtről, a lemondásról szól, ami ugyancsak egy próbája az Isten iránti bizalomnak.

Mi az, amit fel tudnál ma ajánlani az Úrnak ajándékul – ami úgy igazán húsba vágó számodra? Mondjuk egy órányi képernyőidőt becserélnél a papíralapú Biblia olvasására? Vagy egy hamburgernyi pénzt nem sokallanál egy gyülekezeti szolgálat támogatására?