Furcsa kép ez a Mindenható Fiáról. Egyedül van, távol a hozzá legközelebb állóktól is. Mindenki másnál jobban ismeri az Atya szívét, de számára is nehéz, amikor egymásnak feszül az emberi akarat és az isteni rendelés. Hiszen pontosan tudja, hogy ami ezután vár rá, az emberileg elviselhetetlen.

Te hogyan fogadod a nemszeretem napokat? Belőled mit présel ki a fájdalom, a rettegés, a kilátástalanság, az elemi hiány, a düh vagy a tehetetlenség? Képes vagy továbblépni, amikor Isten terve belehasít az életedbe, és felborítja az addigi összes lehetséges jövőképedet?

Annyira jó, hogy Lukács leírta ezt a történést! Szent ez a pillanat: Isten Felkentje soha ezelőtt, és soha ezután nem volt ennyire törékeny, ilyen kiszolgáltatott. Akkor és ott tényleg olyan volt, mint bármelyikünk. És mégis – teljesen más.

Jézus a legsötétebb óráiban még kitartóbban imádkozott. A legnagyobb szenvedéseiben sem a fájdalom vagy a kétségbeesés uralta a tetteit és szavait, hanem az a vágy élt benne, hogy közel maradjon Isten szívéhez, az Atya szeretetéből merítsen erőt. Mert bármit érzett, bármi gyötörte, nem akarta feladni a világ legnagyobb küldetését.

Miért vívnál vesztes csatákat, amikor ilyen Szabadítód van? Tőle kaphatsz erőt, megoldást mindenre.

És most?

Amikor térden állva imádkozol, az egy idő után nagyon kényelmetlenné válik. Viszont Jézusra emlékeztet, aki minden fájdalmat magára vett érted.

Tölts el tehát néhány percet a térdeiden, és csak gondold végig, hogy mekkora szeretet kell ahhoz, hogy az ember zokszó nélkül elviseljen annyi fájdalmat, amennyi Jézusnak jutott az utolsó óráiban! Meríts ebből a szeretetből, és így indulj neki a saját csatáidnak!