„Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” – zseniális az, ahogy Jézus rátapint a lényegre. Mária valóban azért sír, mert a holtat keresi, nagy fájdalmában nem ismerve fel az Élőt.

Mária bánatködfátyla számodra is ismerős lehet. Valószínűleg te is sokszor belefutottál már abba, hogy mást vártál, másban reménykedtél.

Képzeld el, hogy meg kell tanulnod egy hosszú verset, és nagyon nehéz a szöveg, de te keményen küzdesz, ráadásul napokig imádkozol csodáért. Amikor aztán elérkezik a nagy pillanat, hogy előadd, az agyad egyszerűen leblokkol. Kétségbeesetten imádkozol mennyei segítségért, és akkor megérkezik az első mondatfoszlány. Hosszú csend, majd jön a következő szövegrész. Így megy ez egészen a vers végéig. Csalódott vagy, mert úgy gondolod, Isten magadra hagyott a bajban, pedig te mindent megtettél. Akkor is ezt fogod érezni, ha a tanár azt mondja, új dimenziókat nyitottál meg előtte? Hogy bámulatos, hogy az arckifejezésed, a hanghordozásod, a testtartásod milyen hűen tükrözte a szöveget, milyen ügyesen játszottál a csenddel. Hogy a költő vergődését is meg tudtad mutatni, amint a megfelelő kifejezéseket keresi...

Jézus az élet Ura. Nála biztonságban vannak a terveid, álmaid, reményeid. Az elveszett dolgok is benne, általa nyernek értelmet.

Az élőt keresd, ne a holtat! Ha te minden tőled telhetőt megteszel és Istennel kéz a kézben haladsz, de a dolgok nem várt irányt vesznek, akkor tudd, hogy Jézus vette kezébe a kormányt! Ő nem a falnak fog vezetni, hanem egy olyan utcába visz, amiről nem is hallottál korábban.

És most?

Néha segít, ha kicsit elcsendesedsz, lelassulsz, és kirajzolod magadból a csalódást, feszültséget, rossz érzést. Nem kell szépnek lennie, csak őszintének.

Fogj egy lapot és egy tollat! Csukd be a szemed, és csak firkálj anélkül, hogy felemelnéd a tollad! Amikor kinyitod a szemed, ott lesz előtted egy kusza vonalhálózat. Színezd ki a vonalak által bezárt tereket! Használj olyan színeket, amilyenek most jól esnek a lelkednek! És csak élvezd, ahogy életre kel előtted a papírlap!