Látták, nem látták, felismerték, eltűnt, megjelent… – mintha csak egy illuzionistáról lenne szó. Pedig nem, Jézus nem játszik az emberrel. Ott és akkor válik láthatóvá, amikor annak helye és ideje van. Bár igaz, hogy eközben mi néha totálisan elveszítjük a fonalat.

Az emmausi úton poroszkáló tanítványok semmiben sem különböztek Péteréktől: teljesen más dimenziókban mozogtak, mint a megváltás Ura. De valószínűleg te is ismered a „pedig mi abban reménykedtünk, hogy…” szitut: elképzelsz valamit, a legjobbat, amit lehet. Az események kedvezően is alakulnak. Aztán jön egy váratlan fordulat, és attól kezdve már semminek nincs értelme.

Figyeld csak meg, hol van Jézus ebben a történetben! Végig ott halad a tanítványok mellett. Még csak nem is láthatatlanul. És mit tesz? Nem mond semmi újat, csak kirajzolja a mintát azokból a pontokból, amikről addig nem tűnt fel, hogy egymáshoz tartoznának. Elmondja, hogy az Éden kapujából a mennyei Jeruzsálembe egyedül a Golgotán keresztül vezet út. Így volt ez kétezer éve, és így van ez napjainkban is.

Reményik Sándor azt írja A szőnyeg visszája című versében:

„A világ Isten-szőtte szőnyeg,
mi csak visszáját látjuk itt,
és néha, legszebb perceinkben,
a színéből is valamit.”

Igen, kuszák életünk szálai, összefolynak a színek, értelmetlenek a vonalak, de csak addig, amíg a minta visszáját nézzük. Jézussal értelmet nyer minden harc, minden fájdalom. Tarts ki!

És most?

Hívj ki valakit „visszájaverseny”-re! Egy fehér lapra írjatok fel mindketten egy-egy szót vastag filctollal (indulásként egy három-négybetűst), majd felváltva próbáljátok meg elolvasni a társatok szavát a lap hátoldalát nézve! Ha ez sikerül, emeljétek a tétet egy nyolcbetűs szóval, majd egy teljes mondattal!