Roland a középiskolában vette fel először a német nyelvet, és úgy érezte, hogy fényévekre van lemaradva mindenki mástól. Minden tőle telhetőt megtett, de hónapokig szégyellt még csak megszólalni is az órákon. Ahogy fejlődött a szókincse, egy idő után a turistákkal már meg tudta értetni magát. Aztán egyre nagyobb iramban fejlődött a nyelvtudása és végül sikerült nyelvvizsgát is szereznie. Jött az egyetem, majd a doktori képzés, és ő rettegett, nehogy kiderüljön róla, hogy egyáltalán nem is való arra a szakra. Aztán egy laborba került, ahol rajta kívül mindenki többéves tapasztalattal rendelkezett, meg mindenféle nagynevű diplomákkal. És akkor Roland kifakadt: hát ez mindig így lesz? Mindig fel fog bukkanni valami, ami új, ismeretlen, nehéz, amitől úgy érzem, hogy alkalmatlan vagyok?

Roland története egyáltalán nem egyedi eset. A tudáshoz vezető út első állomása mindig a nem tudás. Ráadásul van, aki jobb érzékkel, jobb képességekkel születik, és van, akinek még több erőfeszítést is kell tennie.

Timóteus egészen fiatal volt még, amikor egy gyülekezet élére került. Biztosan akadt volna idősebb, tapasztaltabb férfi, aki a kisujjából rázta volna ki a megoldásokat. De Istennek nem ilyen emberre volt szüksége, hanem pont Timóteusra. 

Isten nem a legjobbakat állítja pályára, hanem azokat, akik a legjobbá válnak az ő vezetése alatt. Ha az Úr téged választott, akkor nem számít, hogy mit nem tudsz vagy mivel nem rendelkezel. Te csak azzal törődj, hogy elég lágy legyen a szíved az Úr akaratának keresésére, és kitartóan fejleszd magadat! 

És most?

Mindig az első lépés a legnehezebb. Mindenben. De a holtpont azért van, hogy megtanulj túllendülni rajta. Neked melyik területen kellene most fejlődnöd, beiratkoznod valahová vagy kitűznöd egy vizsga időpontját?

Mindenre van erőd és lehetőséged Krisztusban, ezt soha ne feledd el!