Akármilyen közösségről legyen szó, előbb-utóbb mindenhol létrejön egyfajta szereposztás. Már a suliban is így van ez: ott van például az osztály legszebb lánya, az eminens, a rossz tanuló, a hangadó vagy az osztály bohóca. A legtöbb esetben ezek nem született pozíciók, hanem választott szerepek, de néha nagyon nehéz kitörni a skatulyából. Ezért vágynak sokan új környezetbe kerülni: ahol senki sem ismer, ott az lehetsz, aki csak lenni akarsz.

Amikor Mózest elküldte az Úr, hogy hozza ki a népét az egyiptomi rabszolgaságból, ő azt felelte: „Kérlek, Uram, nem vagyok én a szavak embere. Sőt inkább nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok” (2Mózes 4:10). De Isten nem azt mondta neki erre, hogy ó, tényleg, elfelejtettem, de jó, hogy mondod, akkor küldök valaki mást. Nem, ő azt válaszolta: Ki adott szájat az embernek? Talán nem én, az Úr?! Most azért csak menj: majd én megtanítalak arra, hogy mit beszélj! És Mózes erre csak annyit mondott: Küldj mást!

Elég baj az, ha nem nézed ki magadból, hogy többre is képes vagy. De az igazán nagy tragédia az, amikor még Istennek sem hiszed el, hogy ő képessé tehet arra, amire elhívott. Lehet, hogy eddig sohasem sikerült. Lehet, hogy magadtól tényleg nem vagy képes többre, másra. De aki az egész világot összerakta és csodálatosan mozgatja, az ne tudna felruházni téged olyan adottságokkal, amelyekre szükséged van?

Isten nagyon jól tudja, hogy ki vagy, mihez értesz, mihez van tehetséged. Jobban is, mint te magad. És azt is tudja, kivé válhatsz az ő keze alatt. Ez legyen számodra a mérvadó, ne arra nézz, amit eddig tapasztaltál!

És most?

Lehet, hogy mások beskatulyáznak, de legalább te ne tedd ezt magaddal! Légy nyitott! Légy kíváncsi! Próbáld ki magadat minél több dologban! Ne könyveld el magad kétbalkezesnek, tehetségtelennek csak azért, mert keveset gyakoroltál valamit.

Előtted az élet, bármi lehet még belőled!