„…én… építem fel egyházamat…” (Máté 16:18)

Sohasem késő tanulni a hibáinkból. Íme, itt van belőlük hét:

1) A hitetlenséget tantétellé tettük. Miközben a harmadik világ nemzetei az Újszövetség eredményei miatt hisznek Istenben, addig mi azt tanítjuk a szemináriumi hallgatóinknak, hogy Isten ma már nem tesz csodákat.

2) Elfogadtuk a megosztottságot. Kinek van szüksége az ördögre, amikor olyan mesterien tudjuk egymást utálni a felekezeti hűség nevében?

3) Kifejlesztettük a vallásos lelkületet. Azt tanítottuk, hogy a keresztyénség csak arról szól, hogy elutasítunk olyan dolgokat, mint a dohányzás és az ivás. Az eredmény az lett, hogy elveszítettük örömünket, mert az Istennel való bensőséges viszonyt nem lehet teljesítmény által elérni.

4) Bátorítottuk a „szupersztárokat”. Így aztán néhány prédikátor többé nem a szolgálat követendő példája. Sokan elfelejtik, hogy Jézus lábakat mosott meg és szamár hátán ült.

5) Egyenlőségjelet tettünk a pénz és a siker közé. Megtaláltuk a módját, hogyan lehet „teológiát gyártani” a kapzsiságra ahelyett, hogy Istentől kapott javainkat az éhezők jóllakatására és az evangélium terjesztésére használtuk volna.

6) Bent ragadtunk a templomi padokban és jelentéktelenekké váltunk. Kiakadunk, ha valaki rapet vagy rockzenét használ a fiatalabb generációk eléréséhez. Nem élünk benne napjaink kultúrájában, hanem elbújunk előle.

7) Megtanítottuk az embereknek, hogyan legyenek szabadulóművészekké. Ahelyett, hogy munkálkodnánk, „amíg eljön”, inkább űrhajósnak állnánk, hogy elrepülhessünk. Az elragadtatásról szóló regényeket olvasunk, miközben azokért kellene imádkoznunk, akik mindennap a vértanúság határán élnek. Miért nincs olyan hitünk, mint nekik? Lehetne, ha hajlandók lennénk megfizetni az árát, és teljesen elköteleznénk magunkat Istennek.